Terepfutásban az erdő illata is motiváló

Sporttagozatos iskolába járt, így kiskorától kezdve élete része a sport. Főállása mellett Gyömbér Viktória úszóedzőként is dolgozik, és hosszabb kihagyás után ismét rajthoz állhatott egy terepfutóversenyen.

„A szüleim fontosnak tartották, hogy sportoljak, ezért is jártam sportiskolába – kezdte az OP Running Team futója. – Anyukám atléta volt, apukám úszó, és megbeszélték, hogy nem szeretnének a hajnali úszásoknak meg a hétvégi elfoglaltsággal járó atlétikai versenyeknek kitenni, így inkább beírattak aerobikra. Éreztem, hogy a csillogó ruhák és a kifelé szóló mosolygás nem az én világom, ugyanakkor a suliban egyre jobban élveztem a futásokat.”

A Zalaegerszegen felnövő, de már Budapesten élő, 34 éves futó úgy emlékszik, tizenhárom éves kora körül ejtette végképp rabul az atlétika, attól kezdve minden délután a pályán rótta a köröket, és futóiskolázott.

„A mai napig érzem az atlétika pálya illatát, meghatározó emlék, amikor elkezdtem egyre jobban élvezni a futást. Az első versenyemen második lettem, majd a nyári edzőtáborba kerékpárral mentünk, ahol mindenkit letekerve elsőnek értem fel a hegy tetejére. Azóta is imádok hegyen vagy dombon felfelé futni, bringázni, innen pedig egyenes út vezetett a triatlonhoz. Jövőre, tizenöt év kihagyás után ismét célba veszek három triatlonversenyt, de majd szeretném alpesi körülmények között is próbára tenni magam.”

Aszfalton és terepen is eredményes, elmondása szerint az eddigi legkedvesebb futóemléke a 2018-as Vadlán Ultra, amelyen az egyik legjobb barátnőjével sikerült a dobogó tetejére felállni. Neki akkor igazán élmény a verseny, ha nagy kihívást jelent, és a lehető legjobb formáját hozhatja ki magából. Taktikus, erejét jól beosztó futónak tartja magát, a táv végén, versenyszituációban vagy hajrá esetén is jól reagál.

„Szeretek versenyezni, ennek ellenére az öt kilométeren futott tizenkilenc perc harmincnyolc másodperces legjobb időmre vagyok a legbüszkébb, amit csak úgy magamnak futottam egyik nap munka után egy barátom kíséretében. Versenyek előtt mindig izgulok, de arra nem tudok magyarázatot adni, hogy miért, hiszen azért megyek versenyre, hogy azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek. A rajt előtti órákban nem én vagyok a legjobb beszélgetőpartner, ilyenkor inkább befelé figyelek, tervezem a teendőket. Ez az állapot azonban fel is tölt.”

Csalódást jelentő emléket is őriz a futásról…

„Néhány éve kaptam ajándékba egy maratoni nevezést, félig sérülten is elindultam, mert úgy éreztem, nem okozhatok csalódást. Beértem, de nem töltött el büszkeséggel. Sokat tanultam ebből, ma már csak magam miatt futok. Persze mindig lehet olyan futóélmény, amely először nem olyan jó, így abból mindig tanulok. A kis kudarcokból merítek, és megerősödve megyek tovább. Huszonegy éve futok, azt hiszem ez az egy, ami azóta sem változott az életemben. Fel sem vetődött bennem, hogy ne fussak, alig várom, hogy suhanhassak, és érezhessem az erdő illatát, a szelet az arcomon, a köveket a lábam alatt. Amikor kevésbé várom, az azt jelenti, hogy egyáltalán nincs kedvem nekiindulni, de a nem futás opcióját nem engedem meg magamnak. Csak sérülten és betegen nem futok, inkább ezek a napok a nehezek.”

Bár egy makacs combsérülésen is átesett korábban, mindenképpen gyorsulni szeretne, s célja a félmaratoni távon az 1 óra 30 percen belüli idő elérése.

„Sajnos a koronavírus, majd egy combsérülés nem engedte, hogy megmutathassam magamnak, mire vagyok képes. Pedig az 1:30-as félmaratoni és egy negyvenperces tíz kilométer boldoggá tenne, no meg az oda vezető út és a kemény munka. Szeretem áttörni a saját korlátaimat, és mindig hatalmas élmény, amikor megdönthetem az egyéni rekordjaimat. A futásnak köszönhetően sportközpontúvá vált az életem, tudatosabban, egészségközpontúan élek. Rengeteg helyre eljutottam, felfedeztem apró, mesés ösvényeket és monumentális hegyeket. Megismerkedtem csodás emberekkel, sok barátot szereztem, és úgy érzem, sosem vagyok már egyedül. Megtanultam mindent értékelni és annak örülni, hogy mindennap kicsit jobb lehetek a tegnapi önmagamnál, akár fizikailag, akár mentálisan. A sport egyébként is erős kapocs az emberek között. Mivel szinte mindennap futok, és a barátaim is így vannak vele, már meg is van a lehetőség egy közös időtöltésre.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!