Ezrek futnak Kolonics Györgyre emlékezve

Vágólapra másolva!
2021.10.20. 13:37
A sportbarátok október 23-án a tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György előtt is leróják tiszteletüket. Ekkor kerül sor a Kolonics György-emlékfutásra és az Ötpróba sárkányhajós evezésre.

A 2008-as pekingi olimpia a nagyszerű magyar eredményeken túl egy szomorú veszteséget is hozott: a legendás, aranyesélyes kenus, Kolonics György (Koló) közvetlenül az ötkarikás játékok előtt vesztette életét. Barátai és tisztelői azóta minden évben emlékfutást rendeznek a tiszteletére október 23-án. Azért éppen ezen a napon, mert Koló rendszeresen indult a Bécs–Budapest Ultramaratonon, amelyen szintén mindig a forradalom napján értek célba a futók.

A rendezvénynek otthont adó gyönyörű Népsziget nemcsak a futáshoz, de az evezéshez is tökéletes helyszín, ezért ismét lesz sárkányhajós evezésre is lehetőség 6 km és 10 km-es távon. A nevezők mindkét versenyszámban Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, és változatos, minden edzettségi szinthez passzoló távok közül válogathatnak.

A futók 2,4 km-es rövid távon, 11,5 km-es középtávon és félmaratonin indulhatnak.

A Duna-parti, természetközeli környezet és az akár gyerekek által is teljesíthető versenyszámok miatt a Kolonics György-emlékfutás ideális családi program. Annál is inkább, mert a sárkányhajózást választó családtagok szó szerint egy hajóban evezhetnek, tartalmasan töltve együtt az időt.

A távokat teljesítő összes induló egy-egy egyedi befutóéremmel, pólóval, illetve Ötpróba-pontokkal gazdagodik. A pontokat a rendszeresen sportoló ötpróbázók értékes sportfelszerelésekre válthatják be, a pontgyűjtés a 2024-es párizsi olimpiáig tart, és mindenkinek megvan a lehetősége az ajándékok elérésére.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik