csupasport bannerhátsófüves banner

Újra Gustav Iden a bajnok az Ironman-vb-n

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.09.19. 20:09
null
Az Egyesült Államok Utah államában rendezték meg az idei versenyt, a férfiaknál norvég címvédés történt, míg a nőknél brit Lucy Charles-Barclay végzett az első helyen.

St. George városa adott otthont a 70.3-as Ironman-világbajnokságnak, vagyis az Egyesült Államokban, Utah államban rendezték meg a versenyt, amelyen több mint 3500 triatlonista vett részt (85 éves volt a legidősebb), közöttük nagyjából ötven profi.

A nehéz pályán nagy tettet hajtott végre a norvég Gustav Iden, a 25 éves sportoló megvédte a két esztendeje a valaha volt legfiatalabb győztesként megszerzett vb-címét (tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt az erőpróba): 3 óra 37 perc 13 másodperc volt az ideje, csaknem négy percet vert a másodikként befutó Sam Longra, míg a harmadik helyen a dán Daniel Baekkegard végzett, eredménye 3:42:24.

„Amikor azt mondtam, nyerni jöttem, komolyan gondoltam, és mélyen hittem magamban – utalt vissza a viadal előtti sajtótájékoztatón tett kijelentésére Iden, akit az 1.9 kilométer hosszú úszás elején mellkason rúgtak, és nincs kizárva, hogy eltörött egy bordája. – Némi fájdalommal küszködtem a futás alatt, de az igazi fájdalom akkor kezdett eluralkodni rajtam, amikor átléptem a célvonalat. Úgyhogy nem hinném, hogy ez befolyásolta volna a versenyt.”

Győzelmét a kerékpározással alapozta meg Iden, de a futás kezdetéig nem volt benne biztos, hogy övé lehet a trófea. Az ezüstérmes Long arról beszélt a versenyt követően, hogy az elmúlt két évben a belét is kidolgozta, hogy fejlődjön, ugyanakkor a saját futamát mente; szerinte Ident csak akkor lehetett volna elkapni, ha valami probléma történik vele. A mezőnyben ott volt egy másik norvég csillag, a tokiói olimpiai bajnok Kristian Blummenfelt, akinek reményei a bringázás során szertefoszlottak, mert leeresztett az egyik kereke – végül csupán 27. lett.

A nőknél győztes brit Lucy Charles-Barclay duplán ünnepelhetett, hiszen szerdán töltötte be 29. életévét. Ő 4:00:20 óra alatt fejezte be a pályát, rajt-cél győzelmet aratott; már a Sand Hollow víztározóban lebonyolított úszás során mintegy száz méter előnyhöz jutott, állítása szerint rögtön a vízbe ugrás pillanatában erősnek érezte magát.

„A féltáv fordulójánál visszanéztem, és láttam, hogy elég nagy előnyhöz jutottam, ennek szellemében nyomtam a továbbiakban” – taglalta Charles-Barclay, aki nagyon drukkolt, hogy a futás elején átélt felhőszakadás miatt ne fújják le a versenyt.

A győztes mögött a dél-afrikai Jeanni Metzler vaskos, nagyjából nyolcperces hátránnyal finiselt; a dobogó harmadik fokára a tokiói olimpikon Taylor Knibb, Metzler edzőpartnere állhatott fel, aki mindössze 11 másodperccel maradt el társától élete második Ironman 70.3-as versenyén.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
16 órája

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57

Triatlon: 12 magyar indul az ausztráliai döntőben

Egyéb egyéni
2025.10.15. 10:01
Ezek is érdekelhetik