Magyar ezüstérem Tirolban

Vágólapra másolva!
2021.07.12. 10:57
Az Ausztriában rendezett Salomon 4 Trails versenyen Sár Cecília összetettben a tizennegyedik, míg Nedjalkov Balázs a második helyen végzett, sőt utóbbi futó szakaszgyőzelmet is szerzett.

Négyszáz terepfutó vágott neki a meredek ösvényeknek július első hetében Imst városából, hogy a négynapos Salomon 4 Trails verseny keretében átszelje a tiroli Alpokat, és Wenns, Ried im Oberintal, majd Pfunds érintésével Naudersben érjen célba. A négyszázból végül 317 befutót köszönthettek a kisváros főutcáján, köztük két magyar versenyzőt.

A Mecsek Maraton Team futói közül Pápayné Sár Cecília a 14. helyen, a szintén pécsi Nedjalkov Balázs a második helyen végzett.

„Már nagyon vártam, hogy újra versenyezhessek, és őszintén szólva fogalmam sem volt, milyen formában vagyok, így előzetes elvárások nélkül álltam rajthoz – csupán szerettem volna ezen a nagyon szép helyen nagyon jó futóélményeket gyűjteni – mondta a Csupasportnak Nedjalkov Balázs, aki nem kis erőpróba végén állhatott dobogóra, hiszen a négynapos versenyen a napi szakaszok mind távban, mind szintemelkedésben nagy kihívást jelentettek. – Mindennap huszonöt-harminc kilométer közötti távot tettünk meg csaknem kétezer méter szintemelkedéssel, az útvonal keményebb mászásból, majd technikásabb ereszkedésből állt. Már az első napon meglepte az indulókat a pálya nehézsége, mert több nagyobb esést is láthattam.”

A profi és felkészült versenyszervező csapatnak köszönhetően természetesen tapasztalt egészségügyi személyzet állt a futók rendelkezésére, a sérültek hamar szakszerű ellátást kaptak, ugyanakkor többen már az első etapot követően kénytelenek voltak feladni a versenyt.

„Nekem is meglepetés volt, hogy ahhoz képest, hogy odahaza a Mecsekben végzem a napi edzésmunkát, és a legmagasabb pont alig ötszáz méteren van, milyen hatékonyan versenyeztem a helyi tapasztalattal felvértezett alpesi terepfutókkal. Szerencsére az utóbbi időben azért többet edzhettem magashegyi körülmények között is, így vélhetően ez is hozzátett az eredményes szerepléshez.”

Sár Cecília és Nedjalkov Balázs a tiroli hegyek között

Az ötven év feletti női korosztály versenyében a mezőny első harmadában végzett Sár Cecília, aki az utolsó nap rajtja előtt azt mondta, neki a sikeres célba érkezés a fő cél, és nagyon örül, hogy végig tartotta a tempót az élmezőnnyel.

„Alapvetően a hosszabb, száz kilométer környéki távokon tudok jól teljesíteni. Nem számítok gyors futónak, annak tükrében főleg, hogy lassan kezdek, ugyanakkor kitartóan és egyenletes tempóban haladok, ezért nem a napról napra kijelölt szakaszok az erősségeim. Nagyon élveztem a pálya vonalvezetését, nagyon tetszett az útvonal, és elégedett vagyok az eredménnyel is.”

 

 

A többnapos viadalon egyébként a sorozatterhelés jelentette a legnagyobb kihívást. A magyar résztvevőket már az első versenynap is fantasztikus érzéssel töltötte el, hiszen Nedjalkov Balázs a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A jó kezdés és a jó szereplés nem a véletlen műve volt.

„A négy nap életem egyik legcsodásabb élménye volt, nagyon boldog vagyok, hogy összesítésben második lettem” – mondta Nedjalkov Balázs, aki szakaszgyőzelmet is aratott az osztrák versenyen, amelyet egyébként a szeptemberi Transalpine Run főpróbájának tart. A pécsi futó akkor Veres Gáborral párban áll rajthoz.

Címlapfotó: Nedjalkov Balázs a szakaszgyőzelme után

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik