A siker új útja: szuperszonikus szlovénok

Hiába fiatal és aprócska ország (csupán 1991 júniusában kiáltotta ki függetlenségét), az alig kétmilliós kis állam túlzás nélkül ontja magából a világsztárokat: az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, az NBA-ben parádézó Luka Doncicot és a tavaly nagydöntőző Goran Dragicot talán egyetlen sportszeretőnek sem kell bemutatni, miként a világ egyik legjobb futballkapusát, az Atlético Madrid hálóját őrző Jan Oblakot sem – de van még csapatkapitányként kétszeres NHL-bajnok hokisuk a Los Angeles-i Anze Kopitar személyében, vagy kétszeres olimpiai aranyérmes alpesi síelőjük Tina Maze révén, hogy csak a legmenőbbeket említsük.

És ebbe az illusztris névsorba tökéletesen illeszkedik a két szlovén bringasztár, az országúti kerékpársport világába üstökösként berobbanó Primoz Roglic és Tadej Pogacar is.

Sok más sportágukkal egyetemben a szlovén kerékpársport is roppant látványos eredményeket produkált a mögöttünk hagyott esztendőkben. Az áttörés az új évezred elejére datálható, akkor jött Andrej Hauptman, aki a független Szlovénia első világbajnoki érmét szerezte meg a 2001-es lisszaboni országúti világbajnokságon, és a fejlődés azóta is töretlen.

A 2020-as esztendőre odáig jutottak, hogy a naptári év gyakorlatilag a két zseniális honfitárs, Roglic és Pogacar különcsatáját hozta, közte a sportági főesemény, a több mint évszázados múltra visszatekintő Tour de France történetének egyik legemlékezetesebb, legizgalmasabb végjátékával.

Kettejük közül az idősebb és tapasztaltabb Primoz Roglic, aki már túl van a harmincon, és aki filmbe illő fordulatok után állapodott meg végül az országúti kerékpársportnál.

A szlovén (akkor még jugoszláv) városkából, a szénbányászatáról nevezetes Kisovecből elinduló Roglic tudniillik 2012-ig, azaz 22 éves koráig nem is nagyon ült versenybiciklin – tekintve, hogy eleinte egy olyan sportágban remekelt, amely a bringázástól nem is igen állhatott volna távolabb. Hiszen 13 évesen a kis hegyi ország egyik legnépszerűbb sportjával, a síugrással esett szerelembe, és pillanatok alatt az egyik legnagyobb ígéretté nőtte ki magát: 16 évesen junior-vb-bronzérmesnek, esztendővel később, 2007-ben már junior-világbajnoknak mondhatta magát.

Ám nem sokkal ezután be is következett a baj.

Roglic hazai közönség előtt, Planicában, a világ legnagyobb sírepülősáncán edzés közben horrorbalesetet szenvedett. A sáncról elrugaszkodva elveszítette egyensúlyát a levegőben, átbillent, és már nem tudott korrigálni; szabadesésben, óriási sebességgel, fejjel csapódott a földnek. Eszméletét azonnal elveszítette, mentőhelikopterrel szállították a kórházba, ahol azonban megállapították, csodával határos módon megúszta zúzódásokkal, horzsolásokkal és vérömlenyekkel. Ezt követően azonban már sosem volt a régi, így 2011-ben, 21 évesen feladta ígéretesnek induló síugrókarrierjét.

A nyughatatlan szlovén azonban nem akart sport nélkül létezni, így több sportágat is kipróbált, köztük a triatlont is, amelyből a kerékpározás annyira megtetszett neki, hogy 22 évesen megvette élete első versenybringáját. Hamar kiderült, ha síugrónak tehetséges volt, kerékpárosnak egyenesen őstehetség: optimális testfelépítése, oxigénfelvételi-képessége és munkamorálja mellett az első pillanattól fogva iszonyatosan élvezte, amit csinált – és piszkosul jó is volt benne. Egyszerűen mindent tudott, amit a kerékpárral kell: a hegyekre úgy ment fel, mintha vontatnák, az időfutamokon verhetetlen volt, és idővel a legnagyobb, háromhetes körversenyekre és győzelmekre is megérett. 2019-ben már megcselekedte a legnagyobb sportági klasszisok sajátját: egyazon éven belül két háromhetesen, a Giro d’Italián és a Vuelta a Espanán is dobogóra állhatott, előbbin harmadik lett, utóbbit meg is nyerte (egy évvel később pedig megvédte címét.

A feltörekvő új generáció legfényesebben ragyogó csillaga, a még most is szemtelenül fiatal, 22 esztendős Tadej Pogacar egy mindössze 900 lelkes szlovén falucskában, Komendában látta meg a napvilágot. Nevelőedzője pedig nem más, mint a már említett Hauptman lett, aki a legenda szerint 2011-ben figyelt fel „Pogira” egy korosztályos versenyen, amelyen eleinte csak annyit látott, hogy az akkor 13 éves fiú százméteres hátrányban üldöz egy nála láthatóan jóval idősebb csoportot. Hauptmannak megesett a szíve a srácon, foghegyről odaszólt a szervezőknek, hogy megtolhatnák kicsit a szekerét, csak úgy finoman – mire a szervezők közölték, hogy a „kisgyerek” éppen lekörözni készül a nagyobbak csoportját...

A többi már történelem: 2017-ben harmadik lett az akkor még egészen más szintet képviselő Magyar körversenyen – külön érdekesség, az azóta a szintén a világelitben, a BikeExchange-nél tekerő Peák Barnabás végzett előtte a második helyen –, majd jöttek a kisebb-nagyobb többnapos sikerek, 2019-ben pedig már nagyban játszott: debütáló profi évében megnyerte a Kaliforniai körversenyt, élete első háromhetesén, a Vueltán pedig három szakaszt, és egyből a dobogóra is felállhatott.

Az igazi nagy durranás azonban csak eztán következett.

Pogacar 2020-ban, élete első Tour de France-án minden józan várakozást felülmúló álomsikert aratott, elképesztő végjátékban: a versenyt gyakorlatilag három héten át uraló Roglic szájából az utolsó pillanatban, a 20. szakasz egyéni időfutamán énekelte ki a sajtot: korát és a fizika törvényszerűségeit meghazudtolóan tökéletes pályát tekert, egyperces összetett hátrányát nemhogy ledolgozva, de egyperces előnnyé változtatva! Produkcióját Lance Armstrong utóbb „hihetetlen sikerként, minden idők egyik legnagyszerűbb sportteljesítményeként” jellemezte, Pogacar pedig élete első Tourjáról végül a négy legfontosabb trikó közül hármat hazavitt: a viadal történetének második legfiatalabb nyerteseként az összetett győztesnek járó sárga mez mellé begyűjtötte a hegyek királyát megillető pöttyös trikót és legjobb fiatalnak járó fehéret is. Ilyenre, hogy valaki leg­alább három mezt vigyen haza a Tourról, előtte több mint 50 évvel, 1969-ben volt példa – azt a valakit Eddy Merckxnek hívták...

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!