Látogatható a világ leghosszabb függőhídja

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 14:12
Portugáliában a nagyközönség számára is megnyitották a világ leghosszabb gyalogos függőhídját, az 516 Aroucát. Tizenkét eurót kell fizetni a használatáért, de átkelés közben páratlan panorámát csodálhatunk meg.

Jó hír a bátor és kalandvágyó túrázóknak, hogy ezen a héten végre átadták a világ leghosszabb gyalogos függőhídját Portugáliában. Az 516 Arouca munkálatait 2016-ban kezdték, és potom 1 800 000 euróba került a beruházás. Bár már tavaly elkészült, a nagyközönség számára csak most nyitották meg. A nevét egyrészt a Porto közelében található Aroucáról kapta, másrészt az 516 méteres hosszúságáról, amellyel a világ leghosszabb gyalogos függőhídja lett.

Az eddigi csúcsot a 2017-ben átadott 495 méter hosszú, svájci Charles Kounent híd tartotta. Csak összehasonlításképp: a Közép-Európa leghosszabb gyaloghídjának számító szolnoki Tiszavirág híd 444 méter hosszú. A Paiva folyó felett húzódó, a Paiva-szorost és az Aguieiras-vízesést összekötő, 1.2 méter széles hídon körülbelül tíz percig tart végigmenni, feltéve, hogy az ember egy pillanatra sem áll meg. Márpedig ez nehezen megoldható, aki ugyanis egyszer eljut oda, az biztos készít néhány képet az elé terülő gyönyörű panorámáról.

Ugyanakkor aki tériszonyos vagy fél a magasban, az jobb, ha inkább kihagyja ezt a kalandot, a híd ugyanis 175 méter magasan húzódik.

Egyelőre Portugáliában is elég szigorúak a járványügyi korlátozások, így várni kell arra, hogy tömegesen érkezzenek a turisták a világ leghosszabb gyalogos függőhídjához. Ahhoz, hogy valaki átkelhessen rajta, tizenkét eurót azaz átszámítva alig több mint négyezer forintot kell fizetni. A képeket elnézve ennyit biztosan megér az élmény, ha már valaki eljut oda.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Dánia a második félidőben nem kegyelmezett, ott van a férfi kézi-vb döntőjében

Kézilabda
2025.01.31. 22:04

Argentin edzőt neveztek ki a Porto élére – hivatalos

Minden más foci
2025.01.27. 16:37

Férfi kézilabda-vb: furcsaságok derültek ki az eltiltott portugál játékos doppingügyével kapcsolatban

Kézilabda
2025.01.17. 12:06

Máris menesztik Rúben Amorim utódját Lisszabonban – sajtóhír

Minden más foci
2024.12.25. 13:34

Órányi küszködés után portugál gólgála Lengyelország ellen

Minden más foci
2024.11.15. 22:49

Elfogadta a bíróság a portói „sakkosok” kérelmét, nem megy csődbe a patinás klub – egyelőre

Minden más foci
2024.11.13. 22:29

Cristiano Ronaldo: Nem voltam tökéletes, de...

Minden más foci
2024.11.12. 15:04

C. Ronaldo, Leao és Bruno Fernandes is ott van a portugálok novemberi NL-keretében

Minden más foci
2024.11.08. 16:45
Ezek is érdekelhetik