Lavina okozta a snowboardvilágbajnok halálát

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 18:47
Julie Pomagalski kedd reggel szenvedett balesetet Svájcban. Társaival a Gemsstock hegyről tartott lefelé, amikor a lezúduló hó maga alá temette. A mentőcsapatok rátaláltak, de megmenteni már nem tudták.
Julie Pomagalski életvidám és sikeres sportoló volt – Fotó: AFP

A CNN megemlékezésében beszámol róla, hogy az 1980-as születésű hölgy még húszéves sem volt, amikor 1999-ben világbajnoki címet szerzett a snowboard cross szakágban (a versenyszámban általában 4-6 versenyző csúszik le egy döntött kanyarokkal, ugratókkal és egyéb elemekkel nehezített pályán). A sikerek ezt követően sem kerülték el, 2004-ben többek között megnyerte a snowboardvilágkupát. Franciaországot két téli olimpián képviselte, 2002-ben Salt Lake Cityben és 2006-ban Torinóban.

„Döbbenettel fogadtuk a hírt Julie tragikus balesetéről, halálával hatalmas űrt hagyott maga után. A francia olimpiai csapat aranygenerációjának tagja hagyott itt minket, részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóknak” – fejezte ki együttérzését a Francia Nemzeti Olimpiai és Sportbizottság.

Nyitókép: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Versenyzés helyett filmet forgat a magyar snowboardos

Csupasport
2023.01.27. 20:33

A Formula–1 sztárjai a sípályákon is otthon érzik magukat

Csupasport
2023.01.22. 10:22

Ha nincs hó, akkor is lehet csúszkálni: egy vérbeli snowboardos a füvön is megoldja

Csupasport
2022.04.23. 18:09

Egy látványos trükk a síléceken, amit csak nagyon kevesen tudnak megcsinálni

Csupasport
2022.04.17. 13:22

Nemcsak nyáron lehet csúszdázni, avagy a strand, amely egész évben nyitva tart

Csupasport
2022.04.09. 14:35

Málta női snowboardosa évekig lakókocsiban élt, de eljutott az olimpiára

Csupasport
2022.02.10. 12:25

A téli olimpiára készülnek, pedig néhány éve még az életükért küzdöttek

Csupasport
2022.01.29. 09:38

Még hogy nem lehet hegynek felfele snowboardozni – csak helikopter kell hozzá!

Csupasport
2022.01.23. 19:16
Ezek is érdekelhetik