csupasport banner

Ha Monaco, akkor világcsúcs

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 15:19
null
Ami a férfiaknál nem jött össze Joshua Cheptegeinek, az sikerült a nőknél Beatrice Chepkoechnek: világcsúcsot állított fel 5 km-en Monacóban.

Ha Monaco és futás, akkor valamiért világcsúcs a vége. Emlékezetes, egy évvel ezelőtt az ugandai Joshua Cheptegei a saját legjobbját 33 mp-cel túlszárnyalva 12:51-et repesztett a hercegségben rendezett 5 km-es utcai versenyen, először 13 perc alá szorítva a táv világrekordját.

A tavaly még két világrekordot elérő ugandai ezúttal is megnyerte a versenyt (13:14), ám az már kilométerről kilométerre haladva érezhető volt, ezúttal elmarad az űridő.

Nem úgy a nők között… A vegyes mezőnyben rendezett eseményeken eddig 14:48 volt a legjobb eredmény (Caroline Kipkirui érte el 2018-ban), ám a 29 éves kenyai Beatrice Chepkoech ezúttal 14:43-mal ért célba.

Teljesítménye a kizárólag női mezőnyben elért csúcsnál is jobb, azt Sifan Hassan 14:44-gyel tartotta. Amúgy Chepkoech is világcsúcsokért jár Monacóba, hiszen 2018-ban 3000 m akadályon került a ranglista élére.

Nem mondhatjuk, hogy a körülmények ezúttal ideálisak lettek volna a kiugró teljesítmény eléréséhez, hiszen a hétfokos hőmérséklet meglehetősen hűvösnek mondható, ráadásul a szeles időjárás próbára tette az indulókat az egyébként festői útvonalon.

„Nagyon boldog vagyok, nem számítottam rá. Hideg és szeles volt az idő, ám próbáltam tartani a ritmusomat, és minden tökéletesen alakult” – fogalmazott a versenyt követően Chepkoech. Akkor érezte, hogy sikerülhet a rekorddöntés, amikor másodszor haladt át az alagúton. A csúcsot még ratifikálni kell, ám a produkciót már senki sem veheti el az olimpiára készülő sportolótól.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kubasi János célja kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra

Atlétika
2025.08.06. 11:42

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
2025.08.02. 10:45

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21
Ezek is érdekelhetik