Dina Márton a Giróról álmodik

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 19:03
null
Akár több magyar kerekes is indulhat idén májusban a Giro d’Italián – adta hírül nemrég az M1 sporthíradója, valamint a honi szövetség. A lehetőségről Dina Mártont, az EOLO-Kometa istálló versenyzőjét kérdeztük.

Hogyan alakul az éve?

A Giróról sajnos még nem tudok semmi konkrétat mondani, és egyelőre azt sem világos, hogyan alakul a versenynaptáram – utóbbiról a napokban fogok megtudni többet. Az olasz körverseny nagyon messze van.

Addig talán még többször is lefújják.

Azért remélem, nem.

Hogyan fogadta a hírt a csapat, hogy indulhat a Giro d’Italián?

Természetesen velem együtt mindenki nagyon örült neki, hiszen ez óriási lehetőség mindannyiunknak, hogy megmutassuk magunkat a nemzetközi porondon, és szép eredményt érjünk el.

Változtatott valamit a bejelentés a csapaton belüli hangulaton?

Nem sokat. Eddig is rendkívül motiváltak voltunk, és úgy számoltunk, hogy lesz Giro. Minél több versenyt szeretnénk megnyerni, és minél emlékezetesebb eredményeket elérni. Az olasz körverseny nyilvánvalóan mindenkinek pluszmotivációt jelent, de tőle függetlenül is mindenki lelkesen készül a szezonra. Egyre inkább összeérik a csapat.

Ha a nagy Grand Tour-versenyek között erősorrendet kellene felállítani, mi lenne az?

Első helyre tenném a Tour de France-t, másodikra a Girót, harmadikra a Vueltát.

Ezekhez képest a Tour de Hongrie nyilván más szinttű verseny, mégis hogyan látja a helyzetét?

Kétségkívül még nincs azon a szinten, mint a Giro, de nagyon népszerű, és egyre rangosabb verseny.

Biztos vagyok benne, hogy a következő években tovább fog emelkedni a színvonala.

Pár szóban értékelné a múlt évet?

Jól indult, aztán nem végződött jól.

Kicsit bővebben?

Két részre osztanám. A szezon elején kifejezetten jó formában versenyeztem, de miután lefújták a viadalokat a koronavírus-járvány miatt, kissé megtört a lendületem. A második fele tehát nemigen sikerült.

Önnek mi a legfőbb tanulság a koronavírus-járvány kapcsán?

Hogy bármi bármikor megtörténhet, és bármelyik versenyt törölhetik.

Nem rossz így készülni?

Természetesen rossz, de mit tudunk tenni ellene? Nem mi mondjuk meg, melyik verseny mikor legyen. Erről az adott országok, valamint a régiók döntenek. Ami biztos, vasárnap délutánig Spanyolországban edzőtáborozom, utána visszamegyek Magyarországra. Márciusban valamelyik olasz versenyen vágok neki a szezonnak. Hogy pontosan melyiken, nem tudom, hiszen az előzetes versenyterv teljesen felborult, az új pedig most készül.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
2025.08.01. 18:53

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
2025.07.31. 18:11

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.07.30. 18:01

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54
Ezek is érdekelhetik