Vas Kata Blanka az aranyért teker

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 15:54
Címkék
Január utolsó hétvégéjén rendezik Belgiumban a terepkerékpárosok világbajnokságát, amelyen Vas Kata Blanka a győzelem reményében száll nyeregbe az U23-asok mezőnyében.

A járványügyi előírások szigorú betartása mellett január 30-án és 31-én tartják a belgiumi Oostendében a terepkerékpár-világbajnokságot, amelyen magyar versenyzőért is izgulhatunk – leginkább azért, nehogy lemaradjon a dobogó felső fokáról. A mindössze 19 éves Vas Kata Blanka az utóbbi években érem- és bajnokesélyessé nőtte ki magát. A nem mindennapi bringástehetség másik két szakágban, a hegyikerékpárban és az országútiban is jeleskedik, ám terepkerékpárban (cylocross) jutott el először arra a szintre, hogy bátran kijelenthessük:

aranyérem-aspiránsként utazik Belgiumba, ahol az U23-asok mezőnyében kell felvennie a küzdelmet a világelittel szemben.

„Ott tartunk, hogy a holland bajnokságot leszámítva minden versenyen győzelmi eséllyel indul el. A nemrég véget ért világkupa-sorozaton belga, francia, amerikai és olasz bajnokokat, illetve világbajnokokat utasított maga mögé. Arról nem kis beszélve, hogy az U23-asok között – első magyar kerekesként – világkupa-győzelmet aratott, így nem csoda, hogy reménykedve várjuk a közelgő világbajnokságot”nyilatkozta nemrég szerkesztőségünknek Cser Gábor korábbi szakágvezető.

A szakember nem az a típus, aki terhet rak a versenyzők vállára, és fenti kijelentését sem ezzel a céllal tette. Állítása sziklaszilárd alapokon nyugszik: 2020 februárjában ugyanis Vas magyar sporttörténelmet írt a terepkerékpárosok dübendorfi világbajnokságán azzal, hogy ezüstérmet nyert az U23-asok között, míg tavaly novemberben – szintén ebben a korcsoportban – második lett a hollandiai terepkerékpáros Európa-bajnokságon.

Kitűnő előjel, hogy a fiatal lány – ahogyan Cser Gábor is utalt rá nyilatkozatában – egy héttel a világbajnokság előtt kilencedikként ért célba a cyclocross világkupa-sorozat utolsó, a belgiumi Overijsében rendezett felnőtt női futamában, és ezzel megnyerte az U23-asok összetett versenyét.

„A vb-n csupán a talaj foghat ki Blankán. Mivel az oostendei pálya homokos, némiképpen van mitől tartanunk, hiszen nem nagyon fekszik neki az ilyen terep

– tájékoztatott Cser Gábor. – Ha a szervezők futósra készítik a pályát, azaz sok olyan rész lesz, amelyen a versenyzőknek bringával a vállukon kell futniuk, az sem Blanka malmára hajtja a vizet. Finoman fogalmazva a mi lányunk nem rajong az ilyen terepért. A hat remek holland versenyző ellen csak akkor lehet esélye, ha már az elején meglép tőlük. Ha nyerni akar, rámenősen kell versenyeznie, és arra is ügyelnie kell, hogy ne kerüljön egy bolyba velük, különben »megeszik« őt. Egy az egyben azonban bármelyikük ellen lehet sansza.”

A magyar kerekes Spanyolországban készült az erőfelmérőre, innen utazott a vb helyszínére, Belgiumba. Cser Gábor szerint a mediterrán környezetnél nem is találhatott volna jobbat a felkészülésre, hiszen kitűnő körülmények között, kellemes, „megfázásmentes” időben hangolódott a vb-re. A hírek szerint Vas remek hangulatban várja a megméretést – az ő futama január 31-én 13.30-kor rajtol.

„A világbajnokság azért más történet, mint a világkupa-sorozat. Ha okosan versenyez, meglehet a hőn áhított aranyérem, de ezért jóval többet kell tennie, mint a világkupán vagy az Európa-bajnokságon. Ha a következő szezonban ő szeretné hordani a szivárványszínű trikót, végig agresszívan kell versenyeznie, még akkor is, ha ez nem igazán az ő stílusa” – vélekedett a szakember.

A vb hivatalos honlapját ide kattintva böngészhetik.

A világbajnokság hivatalos programja:
Január 30., szombat
13.30: férfi U23
15.10: elit nők
Január 31., vasárnap
13.30: női U23
15:10: elit férfiak

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik