Wattbike Atom, a nagyszerű szimulátor

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 15:11
Ha valaki felül a Wattbike Atom új fejlesztésű okosbringájára, biztos, hogy soha többé nem akar leszállni róla. Nemcsak profiknak, hanem szabadidősportolóknak is felejthetetlen élményt nyújt.

Egyesek úgy vélik, a szobai okoskerékpár télen sokkal jobb választás, mint a hagyományos kétkerekű, amire talán a Wattbike több mint tíz éve tartó töretlen sikere a bizonyíték. A cég hobbi- és hivatásos sportolóknak segített felérniük a csúcsra, és többek között a Brit és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetséggel is együtt dolgozott több projektben. Egyik legnagyobb előnye, hogy jóformán kész labort varázsol a szobánkba, pontosabban a képernyőnkre, és bármilyen cél megvalósításában segít. Nézzük, milyen érveket sorakoztathatunk fel a Wattbike Atom mellett!


 

Strukturált edzések

Ha komolyan vesszük bringás edzéseinket, ahhoz, hogy elérjük célunkat, következetesnek kell lennünk. Ehhez rengeteget kell dolgoznunk, évszaktól függetlenül minden nap kerékpárra kell pattannunk. A téli viszonyok azonban közel sem mindig alkalmasak a kinti gyakorlásra, ezért a benti tekerés remek alternatíva lehet. A Wattbike Atom strukturált és változatos edzésprogramokat kínál, és kitűnő versenyzési lehetőséget nyújt a felhasználóknak. Adam Daniel személyi edző úgy véli, az okosbringával gyakorlatilag gyorsan és megbízhatóan másolhatjuk le a kültéri edzéseket.

 

Pontos teljesítménymérés

Hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki kül- és beltéri edzéseinkből, mindenféleképpen adatokra van szükségünk. Teljesítményünk mérése nemcsak azért fontos, mert figyelemmel követhetjük erőfeszítéseinket, hanem mert jobban megtervezhetjük a következő lépést az edzéstervben.

A Wattbike Atom 99 százalékos pontossággal méri teljesítményünket, akár 25 százalékos emelkedőt is képes szimulálni, és nagyon jól használható más alkalmazásokkal, mint amilyen a Zwift is.

 

Csatlakozás más edzésapplikációkra

A beltéri kerékpározást támogató bringás alkalmazások megváltoztatták a tekerés élményét a négy fal között. Edzés közben már nem kell mereven magunk elé bámulnunk, hanem egzotikus tájak szépségében merülhetünk el. A jobbnál jobb applikációk segítségével valódi versenypályákat járhatunk be, továbbá virtuális versenyeken vehetünk részt. A Zwift, RGT Cycling, Rouvy olyan harmadikfél-alkalmazások, amelyekhez a Wattbike Atomon keresztül laptopon, okostelefonon és tableten is könnyen hozzáférhetünk.

 

A sebességváltók és a valódi utazási élmény

A Wattbike Atom legújabb fejlesztése valósághű utazási élményt kínál. A felhasználói vélemények szerint a bringán ülve valóban olyan érzése támad az embernek, mintha a szabadban tekerne. Az okosdrótszamár továbbfejlesztett változata 48 órán keresztül gyűjt adatokat az új forgattyúszög-érzékelőnek köszönhetően, és a pedálfordulat-érzékelő is az újítás eredménye. Összesen 22 szimulált sebességfokozat közül választhatunk, ami ugyancsak utánozhatatlan bringásélményt teremt.

 

Fotó: shutterstock

 

Tekerj úgy, mint egy profi!

A Wattbike saját elemzőszoftvere a teljesítményt és a forgattyúszög-érzékelőt használva mutatja meg, milyen hatékonyan pedálozunk, a Wattbike edzői pedig egy skálán pontozzák a tekerés hatékonyságát. A Polar View funkció arról ad tájékoztatást, hogy a pedál mely részén jelentősebb a teljesítményleadás. Mindezeknek köszönhetően sokat javíthatunk pedálozási technikánkon. Az elemzőszoftver funkciói még a legtapasztaltabb profiknak is mankó lehet a fejlődésben.

 

Állíthatóság és hajlékonyság

A Wattbike Atom rendkívül könnyen és gyorsan állítható.

A legkisebb testmagasság, amellyel nyergébe ülhetünk, 152 centiméter, a legnagyobb pedig 195 centiméter. Maximális teherbíró-képessége 135 kilogramm.

Mindennek köszönhetően a háztartás számos tagja használhatja. A kormány és a nyereg magassága is állítható, a kívánt magasságot pedig egy apró emelőkarral rögzíthetjük. A kormány és a nyereg vízszintes helyzetét is beállíthatjuk, így segítve az ideális testtartás elérését.

 

Egyéb kényelmi funkciók

A kormányra szerelt, állítható magasságú tartóba helyezhetjük tabletünket vagy mobiltelefonunkat, és tekerés közben is láthatjuk adatainkat. Jóllehet 44 kilogrammot nyom, és rendkívül stabil, az aljára szerelt görgőknek köszönhetően könnyen elmozdíthatjuk. Végül ne feledkezzünk meg a külcsínről sem! A fekete, piros és tompa ezüst színben kapható szerkezet formatervezése és teljesen zárt hajtáslánca sokak tetszését nyerte már el. Ára: 752 000 forint.

 

Címlapfotó: Brad Kaminski/VeloNews.com

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik