Kerekesszékkel a hegycsúcson

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 19:33
Egy amerikaifutball-csapat segített a túrája során elakadó Felipe Kali Gonzaleznek, aki tolókocsival próbált feljutni a Mission Peakre. A sportolók is sokat tanultak a jó cselekedetből.

Cedric Lousi, a kaliforniai James Logan gimnázium amerikaifutball-edzője elvitte csapatát túrázni a Fremontban található Mission Peak hegyhez. Gond nélkül megmászták a csúcsot, majd miközben ereszkedtek, belefutottak Felipe Kali Gonzalezbe, aki kerekesszékében igyekezett feljutni. Jól haladt, egy ponton azonban megakadt, éppen amikor az amerikaifutballisták is arra jártak.

„Már egészen közel járt a csúcshoz, de ahol a terep egyre sziklásabbá és meredekebbé vált, nem tudott tovább menni – idézte vissza az Independentnek a történteket Cedric Lousi. – Megkért minket, hogy segítsünk, és mi örömmel vállaltuk.”

Ahogyan a fenti videóból is látható, az amerikaifutballisták egymással összefogva, kötelek segítségével segítettek a férfinak megmászni a hegyet, folyamatosan terelgették a szűk ösvényen, ameddig el nem érte célját.

„Nem volt egyszerű feladat, de a tudat, hogy Mr. Gonzalez elmondhatja magáról, megmászta a Mission Peaket, mindent megért” – mondta Cedric Lousi.

Elmondásuk szerint a sportolók életre szóló élménnyel gazdagodtak.

„Megtiszteltetés volt segíteni. Sokat tanultam magamról, és arról, hogy a tetteim milyen hatással vannak a közösségre, amelyben élek” – írta ki közösségi oldalára Chase Sims.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik