BLOGRA FUTOTTUNK Futóvita a saját énünkkel

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 10:23
null
Kellemes reggeli beszélgetést folytatott önmagával blogszörfösünk, pontosabban a futásra induló önmagával és a lustálkodást választó lelkével folytatott vitát – ki lehetett a győztes?

Szombat reggel ébredeztem az ágyamban, láttam, már világos van odakint, de nem mozdultam, csak nézelődtem. Élveztem a csend hangjait, rajtam kívül mindenki aludt, még a cicánk is békésen szundikált a lábamnál. Tudtam, hogy feladat van, de előző este kilencig TRX-en voltam, utána pedig sorozatot néztem nagyjából fél egyig (tudom, ez „gáz”, de én így kapcsolódom ki egy hosszú nap után).

A békés csendben egyszer csak egyre erősödő hangot kezdtem hallani, amelynek „tulajdonosa” nem volt más, mint az én fegyelmezett, céltudatos, mondhatni „kocka” énem, azaz Én1.

Ő szembesített azzal, hogy már így is egy órával többet aludtam a szokásosnál, idő van, kelni kell, futásidő van, ne az ágyban nézelődjek, mint egy pár hetes csecsemő. Ha most nem megyek, akkor a következő hét végén is lesz ürügy, hogy épp miért nem érek rá futni. Én1 egyébként soha nem foglalkozik a fáradtsággal és egyfolytában hajtja Én2-t, a gyengébbik, megengedő felemet. Felhívta a figyelmemet a megállapodásunkra, miszerint amíg a sötét és hideg időszak tart, hetente három TRX-edzésem lesz, és kettő, azaz két alkalommal futok. Ezt terveztem ellógni szombaton. Én2 felhívta Én1 figyelmét az alvás fontosságára és a regenerációra.
Én1 pedig azonnal felsorolta a következményeit a lógásnak: kegyetlen nehéz felkészülés a következő Ultrabalatonra, növekvő hátsó, has és derék.

S nem utolsósorban ennek következményeként a sorozatnézés alatti nassolás elhagyása. Szóval feladtam, mert megint szembesültem vele, hogy Én1 kitartó és kemény ellenfél, semmi értelme ellenkezni. Így szépen feltápászkodtam, felöltöztem, megettem a vajas-mézes pirítósomat, és nekiindultam a négy fokban. Mindannyian tudjuk, hogy a fürdőszobáig eljutás a legnehezebb, utána már megy minden magától. Természetesen eszméletlenül jó volt trappolni a hidegben, s miközben a hazatérésem utáni ham and eggs elkészítésén filóztam, újra ismerős hangokra lettem figyelmes. Az elégedett Én1 volt az egyik, és mivel senkivel sem találkoztam útközben, a csend hangja volt a másik.
Közben pedig bejöttek a szigorítások, az erősítő edzéseket egy ideig otthon kell megoldani, s talán többet kell menni futni, úgyhogy meglátjuk, mit hoznak a következő hetek.

Azt gondolom, az legyen a legnagyobb bajunk, hogy az edzések beosztásán kelljen problémázni...

KIAZMUS.HU

Az Ultrabalatont követő hétvégén rendezték a Mátrabérc Trailt, amely 54 kilométer terepfutást jelent, 2800 méteres szinttel. Hogyan lehet nekivágni az UB után egy ilyen versenynek? Először is ki kell dolgozni a „tökéletes taktikát”, és attól nem szabad eltérni. Érdekes beszámolót olvashatunk csodaszép fotókkal illusztrálva!

KMKOVEK.BLOG.HU

Elek-Belus Fruzsina bejegyzését olvashatjuk a Vadlán Ultra Trailről, ő a 108 kilométeres távon indult, és 14:09:33 órás idővel az első helyen ért be! A hagyományoktól eltérően Fruzsina nem a verseny szakaszairól írt, hanem arról, hogyan élte meg, milyen gondolatok cikáztak a fejében.

NEMMARATONMAN.HU

A bejegyzés a babakocsis futás elkezdéséről/kezdeteiről szól. Kiderül, hogy hozzá kell szokni a babának is és a futó szülőnek is, de ha egyszer ráéreznek az ízére, mindenkinek remek kikapcsolódást jelent!

KEKKORFUTAS.HU

Pár hete már írtam Szarvas Mátyásról, aki október 8-án nekiindult a 39 napig tartó futásnak, összesen 2560 kilométert tesz meg, negyvenezer méter szinttel! A kihívás neve 3. Országos Kékkör Futás, Mátyás Szigligetről startolt, és ide is érkezik majd be november 15-én. Minden napról ír beszámolót, érdemes elolvasni, mert csodaszép helyeken fut, és szerencsére fotókat is készít mindenhol!


MIRŐL ÍR FUTÓBOLOND?


Edzeni bárhol lehet!


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek

Négygólos döntetlent hozott az Újpest és a Komárom felkészülési meccse

Labdarúgó NB I
2025.06.28. 12:22

NB I: a DVSC elindult az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 12:28

Motiválta a rajtszáma, s a tavalyi feladásból erőt merítve idén már teljesítette az Ub-t

Csupasport
2025.05.16. 08:36

Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t

Csupasport
2025.05.07. 14:20

Vereséget szenvedett Dániától a férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.04.25. 22:29

Több mint 28 ezer futó áll rajthoz a 19. Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2025.04.23. 18:02

Nem szereti, de megszokta, hogy szakad az eső, és csuromvizesen is nyert

Csupasport
2025.04.19. 15:16

Ha már az első, legyen még nagyobb kihívás: cél a 24 órán belüli egyéni Ub!

Csupasport
2025.04.18. 14:50
Ezek is érdekelhetik