csupasport bannerhátsófüves banner

Eliud Kipchoge csak nyolcadik Londonban

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.10.04. 17:39
null
A kenyai világcsúcstartó két körrel a London Maraton vége előtt leszakadt az élbolytól, s az etióp Shura Kitata nyert, míg a nőknél az esélyesnek tartott kenyai Brigid Kosgei győzött.

Miután az etióp Kenenisa Bekele pénteken bejelentette, vádlisérülése miatt visszalép a várva várt Londoni maratonitól, mindenki úgy vélte, a kenyai világcsúcstartó, Eliud Kipchoge könnyedén nyeri meg a férfiak versenyét. Nem így történt…

A viadal első számú favoritja két körrel a vége előtt leszakadt, s már esélye sem volt felzárkózni, végül a nyolcadik helyen futott be. A végelszámolásnál hárman maradtak, a győztes kiléte csak a célegyenesben dőlt el, hatalmas meglepetésre a 24 esztendős etióp Shura Kitata nyert, aki 2:05:41 órás idejével egyetlen másodperccel utasította maga mögé a kenyai Vincent Kipchumbát, és néggyel a szintén etióp Sisay Lemmát. A pályán négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah iramfutóként két honfitársának, az újonc Ben Connornak és a szintet korábban megcsípő Jonny Mellornak is segített az olimpiai kvalifikációt jelentő 2:11:30-as időeredménynél jobbat elérni.

„Nagyon jól sikerült a felkészülésem a versenyre – mondta Shura Kitata. – Kenenisa Bekele is segített, boldog vagyok, hogy sikerült győznöm.”

Kipchoge érthetően nem volt elégedett, karrierje során korábban csak a 2013-as berlini maratonit nem nyerte meg azok közül, amelyeken elindult, ám akkor is befutott másodikként – most ettől is nagyon messze volt.

„Csalódott vagyok, nem tudom, mi történhetett – taglalta a 35 éves címvédő. – Az utolsó tizenöt kilométeren úgy éreztem, bedugult a fülem, görcsölt a csípőm és a lábam, de mindez csak a verseny alatt jelentett problémát, a rajtom jól sikerült, s bár nagyon hideg volt, nem okolom a körülményeket.”

A nyolctagú élbolyban a relatíve lassú start után Kitata kezdte el keményebben nyomni, körülbelül 15 perccel a cél előtt Kipchoge látszólag kényelmetlenül érezte magát, többekkel együtt vissza is esett.

A nők mezőnyében azonban nyert az esélyes világcsúcstartó, a kenyai Brigid Kosgei, aki 29 kilométer megtétele után szakította le magáról világbajnok honfitársát, Ruth Chepngetichet, s három perc három másodpercet vert a második helyen célba érő amerikai Sara Hallra.

Brigid Kosgei sem volt elégedett az időjárással, küzdős, szenvedős versenyről beszélt, ráadásul a koronavírus-járvány miatt a felkészülése sem volt ideális. Jövőre a mostaninál, amely csaknem öt perccel maradt el saját rekordjától, jobb időeredményre számít – tegyük hozzá, a londoni maratonit eredetileg áprilisban rendezték volna.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
20 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30
Ezek is érdekelhetik