csupasport bannerhátsófüves banner

Postán küldik ki a londoni maratoni érmét

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 21:43
null
Október 4-én rendezik a koronavírus-járvány miatt áprilisról elhalasztott 40. Londoni maratonit, amely több szempontból is speciális verseny lesz. A St. James Parkban csak a profik futhatnak, az amatőrök virtuálisan versenyeznek.
Jubileumi érem jár a 40. Londoni maratoni teljesítőinek, a medália mintázata a Temze folyót idézi – Fotó: Virgin Money London Marathon/PA

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindenki a saját környezetében, saját magának jelöli ki a távot, amelyet a maratoni futás hivatalos alkalmazásában kell regisztrálni, és az követi nyomon a teljesítést is. A 42 195 méteres távot sikeresen lefutók természetesen megkapják a verseny hivatalos pólóját és érmét, ám míg a profik a helyszínen vehetik át, az amatőröknek néhány napot várniuk kell, mire megérkezik a posta.

„Az emberek nagyon régóta edzenek, hogy teljesítsék az idei Londoni maratonit – nyilatkozta a PA hírügynökségnek Hugh Brasher, versenyigazgató. – Habár nem lehetünk mind együtt október negyedikén, remélhetőleg a virtuális teljesítés is ugyanúgy ösztönöz minden futót. Az idei jubileumi év, ezért különleges pólóval és éremmel készülünk. Mindent megteszünk, hogy a sikeres teljesítők minél hamarabb kézhez vehessék megérdemelt jutalmukat.”

(Nyitókép: Reuters)

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ér véget

Csupasport
17 órája

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
23 órája

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
Tegnap, 9:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30

Nem tervezte, mégis ott lesz a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.21. 16:26
Ezek is érdekelhetik