Ferenczi István reméli, mosolyogva ér célba

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 18:11
null
A Korinthosz 160 teljesítése után az Ultrabalaton a következő nagy célja a korábbi válogatott labdarúgónak, aki erőnléti edzőként dolgozik, s a verseny másnapján már utazik is Pécsre.

Péntek, szombat: Ultrabalaton. Vasárnap: Pécs–Siófok.

A következő hétvégéje sem telik unalmasan Ferenczi Istvánnak, a korábbi válogatott labdarúgó a Korinthosz 160 teljesítése után az Ultrabalatonon is próbára teszi magát.

„Kicsit izgatott is vagyok – kezdte érdeklődésünkre az NB II-es Siófok erőnléti edzőjeként dolgozó Ferenci István. – Blaskó Misi barátom nemrég teljesítette a Privát Ultrabalatont, ő mondta, hogy kicsit változott az útvonal: az északi parton több a szintkülönbség, mert a szigligeti várhoz is fel kell futni. Nagyon várom a versenyt, óriási megméretés lesz!”

Ferenczi István hozzátette, szeretne szintidőn belül célba érni, egyúttal egy álomidő is ott van a fejében, de nem szeretné elárulni, mert ilyen hosszú távon nem is lehet nagyon tervezni.

Blaskó Mihály és Ferenczi István

 

Ami a futballt és a futást illeti, Ferenczi István hozzátette, némiképp nehezítette a felkészülést, hogy másfajta munkát kíván a csapattal edzés és a futás, de bízik benne, hogy ez nem befolyásolja a teljesítményét.

„Most, hogy tagja vagyok a keretnek, nem is az edzőkkel, hanem a játékosokkal öltöztem, és újra fiatalnak érezhettem magam közöttük – pedig ha az első randim úgy alakul, az apjuk lehetnék. Fantasztikus érzés volt újra az öltözőben lenni – mondta Ferenczi István. – Így, hogy Siófokon dolgozom, a hosszú futásaimat a Balaton partján teljesítem, illetve ezen a nyáron többet bicikliztem, mint korábban, amit szintén a Balatonnak köszönhetek – többször volt, hogy a két edzés közötti pihenőben elmentem bringázni. Az Ultrabalatont úgy tervezem, hogy csütörtök este már átmegyek Balatonfüredre, ott töltöm az éjszakát, reggel pedig jöhet a rajt!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik