Csécsei Zoltán gyerekeknek segít az Ub-n

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 16:44
null
Az ultrafutó is részt vesz az őszre halasztott Ultrabalatonon, amely számára a négyes szám bűvöletében zajlik, s azért is különleges, mert a Fészek Gyermekvédő Egyesületnek gyűjt adományt.

2020 Csécsei Zoltánnak azért is lehet különleges, mert kétszer teljesítheti az Ultrabalatont – először a privát Ub-t futotta végig, hétvégén pedig jöhet a hagyományos megméretés.

„Mondjuk inkább azt, hogy úgy tervezem, kétszer futom körbe a Balatont – kezdte Csécsei Zoltán. – A legfontosabb ezúttal, hogy a futásommal a Fészek Gyermekvédő Egyesületnek gyűjtök, már csak ezért is fontos, hogy végigmenjek a távon.”

Versenyek előtt egyébként is óvatosan fogalmaz, az Ultrabalatonnal ráadásul korábban már meggyűlt a baja, ez az egyetlen kétszáz kilométer feletti viadala ugyanis, amelyet egyszer már fel kellett adnia. Ezt most semmiképpen sem szeretné, és ha extra motivációra van szükség, elég csak a Fészek Gyermekmentő Egyesületre gondolnia. Már csak azért is, mert a jótékonysági akció keretében minden kilométert „megvásárolhatnak” a támogatók, s van olyan kilométer, amely 20 ezer forintért kelt el. A kilométerek mellé üzenni is lehet, Zoltán kísérője (a Csécsei Teamhez tartozó Drexler Gábor, aki tavasszal a privát Ub-n is kísérte) pedig minden kilométernél megosztja vele őket.

„Lehet utalni és a helyszínen is támogatni, az adománydoboz nálam lesz a rajtszámfelvételnél és az eredményhirdetésnél is – tette hozzá Csécsei Zoltán, akinek Az Aranynál is Fényesebbet nevet viselő Facebook-oldalán lehet tovább részleteket találni a gyűjtésről. – Jól érzem magam, kíváncsi vagyok, mit sikerül kihoznom a versenyből, annak örülnék, ha megjavítanám a privát Ultrabalatonon futott időmet.”

Csécsei Zoltán maga is beszállt a támogatók közé, a 44-es és a 144-es kilométer az övé – nem véletlenül választotta ezt.

„A privát Ub-n a négyes rajtszámot adtam magamnak, odaírtam a nevem alá, aztán kétszer lettem negyedik az Ultrabalatonon, és ha célba érek, ez lesz a negyedik sikeres futásom itt – árulta el Csécsei, aki augusztusban megnyerte a Korinthosz 160-at, azóta pedig a Szőlőskörön is futott 100 kilométert, amelyen 4:45-ös átlaggal teljesítette a távot. – Sérülésem most nincs, egészséges vagyok, de tényleg nem szeretnék tervezni, én már annak is örülök, ha célba érek és sok pénzt gyűjtök a gyerekeknek, most ez a legfontosabb.”

Aki szeretne részt venni a jótékonysági akcióban, s mellé üzenetet is írna Csécsei Zoltánnak, ezen a felületen megteheti.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik