Új edzés: Suhajda Szilárd és a sportszoba

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 19:12
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. Az elismert hegymászó a Pilis helyett egy külön sportolásra kialakított helyiségben készül.

Egy szép februári hétvégén kedves apósom segítségével rekortánszőnyeggel burkoltuk le kisszobánkat – azt a szobát, ami már addig is az itthoni edzések színtere volt. A sportszobaként emlegetett helyiség otthonunk egyik legfontosabb része: a tavalyi K2-expedíció óta sok-sok órát töltöttem el benne rehabilitációval, alapozó edzéssel, a téli hónapok alatt a burpee (ötütemű fekvőtámasz) maratonijaimmal. Itt kap helyet feleségem futópadja, amelyet naponta használ, és persze olyan csodaszerek is, mint a hengerek és különböző gumiszalagok, a kettlebell és a box – azaz a különböző oldalmagasságokkal ékeskedő fadoboz.

A box. Az elmúlt évek edzőtáborai alatt – hála edzőnknek, Molnár Reninek – ismertem meg a plyometrikus dobozt, ezt a rendkívül hasznos edzőtársat. Az elején nem is sejtettem, milyen sokféle mozgást végezhetünk e felettébb egyszerű kellék segítségével. Jelen helyzetben különösen praktikus.

Lévén, hogy már gumiszőnyeg fedi a padlót, bátrabban lehet ugrálni és a súlyokkal bánni. A dobozra lépkedve mellkasunk elé kapjuk a kettlebellt vagy a kézisúlyzót, és minden fellépés után teljesen kiállva, intenzitástól függően garantáltan izzasztó élményben lesz részünk!
Fokozhatjuk a gyakorlat nehézségét súlymellény viselésével, kizárólag orrlégzéssel, netán – jelenleg csakis egy háztartásban élő – edzőtárs cipelésével!

A fellépegetés pedig nyilván csak egy alapgyakorlat, ott vannak a felugrások, az átugrások (ezekből is megannyiféle), a különböző támaszkodós gyakorlatok (támaszok, tolódzkodások), statikus és dinamikus gyakorlatok. Nagyon szerethető, de ha úgy akarjuk, kifejezetten kegyetlen.

Mint mindig, a fenti elemeket is egy-egy köredzésbe építem be, ilyenkor jellemzően négy különböző gyakorlatot váltogatok tíz körön keresztül. Ezt a fajta programot már hatékonyan alkalmaztam az utóbbi években, ráadásul kitűnő keresztedzésnek számítanak a terepfutás és kerékpározás mellé is. A crossfitre jellemző elemek és WOD-ok (Workout of the day) edzőtáboraink és mindennapi tréningjeink szerves részei: Klein Dávid barátom – Reni irányítása alatt – már régóta alkalmazza, én csak az elmúlt négy évben sajátítottam el. Mára már csak a fantáziám szab határt a különböző gyakorlatsoroknak – minden más az erőnlétünkön és fittségünkön múlik: ez pedig csak elhatározás és tudatos munka, kitartás és rendszeresség kérdése. Itt a lehetőség!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Elviselhetetlenül fájt a lába és a csípője is, de megtartott az első helyet

Csupasport
2023.11.22. 20:24

Egy pofa sör futás után? Nem ajánlott, és jó, ha tudjuk, milyen hatása van

Csupasport
2023.11.14. 19:10

Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Csupasport
2023.11.13. 18:50
Ezek is érdekelhetik