csupasport bannerhátsófüves banner

Új edzés: Kokó otthon versenyez a világgal

Vágólapra másolva!
2020.04.09. 20:29
null
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívónk egy alkalmazás és egy speciális szerkezet segítségével bringázik a lakásban.

A legtöbbször a Watopia utcáin rendezett bicikliversenyeken szeretek elindulni. Ismeritek a Zwift-alkalmazást? Szerintem zseniális: egy speciális szerkezetbe, az okosgörgőre erősíted a bringád, akár otthon a nappalidban, és egy számítógépes programmal a virtuális térben kerekezhetsz, futhatsz.

Be lehet állítani, melyik városban akarsz mozogni. Miközben Óbudáról ki sem lépek, futhatok Manhattanben, a Central Parkban, Londonban a Temze partján, a párizsi Eiffel-torony tövében, de a Tour de France egyes szakaszain is kerékpározhatok.

Leginkább télen volt fontos: sokan a hideg miatt a lakásban edzettek, így nagyon sokat segített az élmény, amelyet ez a program adott. Ehhez képest – a járvány miatt persze – hiába sütött ki most a nap, 30-40 ezer felhasználó is volt már.

Versenyek is vannak, legutóbb 45 kilométert tekertem, és motivál, hogy leelőzzem az előttem haladót, aki lehet, hogy Argentínában vagy Új-Zélandon edz éppen otthon – közösségi élmény. Watopia kitalált hely, de nagyon jól megtervezték, tényleg mintha az utcákon, az országúton haladnék, 30 feletti átlaggal. Persze amikor háromezer kerékpáros között haladok, muszáj lassítani, de ettől is nagyon életszerű a program.

Előnye, hogy sokkal kevésbé sérülésveszélyes, mint az igazi biciklizés, elesni itt nem lehet.

A terhelés viszont brutális: a valóságban a menetszél sokszor felszárítja az izzadságot, és nem érzed a folyadékveszteséget – na, a szobában ez nem így van!

Ömlik rólam a víz, semmi sem vált ki olyan reakciót, mint amikor a megfelelő fokozatban, az eltervezett sebességgel tekerem a pedált a cél felé. Nagyon jó edzés, nagyon jó segítség! És ha akarok, közben csetelhetek a többi versenyzővel, dumálunk, ki mit tapasztalt, ki hogyan edz – a hátránya, hogy mégiscsak otthon kellett maradnod. Persze az igazi edzés a legjobb, de ha nem szabad kimozdulni otthonról, és nem mehetsz emberek közé, nagyon jó bekapcsolni a Zwiftet.

Az úszás hiányzik, bár ahogy javul az idő, fel lehet tölteni a medencét – még ha nem is olyan nagy. Tíz-tizenkét méter, amikor kész lett, volt egy összejövetel, és kedves barátom, Darnyi Tamás avatta fel – szerintem az akkor elért időeredményem sajnos nem hitelesíthető…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

BL-döntőt vezető bírót jelöltek a Qarabag–Ferencváros mérkőzésre

Bajnokok Ligája
2025.08.25. 11:01

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 09:28

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54
Ezek is érdekelhetik