Szakadt bokaszalaggal is célba ért

A gépésztechnikus végzettségű, egy nagykanizsai székhelyű műanyagipari cég megmunkáló egységében üzemvezetőként dolgozó 46 éves hobbikerékpáros első találkozása a kerékpárral nem mindennapi körülmények történt.

„Általános és középiskolában magasabb szinten űztem a szertornát – emlékszik vissza Kuzler Béla. – A gond akkor kezdődött, amikor befejeztem a sulit, így a rendszeres sportolás is abbamaradt, emiatt pedig felszedtem jó néhány kilót. Mivel a térdemet háromszor is megműtötték, a legtöbb mozgásformával, mint például a futás is, nem terhelhettem. A harmadik beavatkozást követően a fizikoterápiás szakember szobabiciklire ültetett, aminek köszönhetően a térd körüli izomzatom újra megerősödött. Jól éreztem magam a nyeregben, ezért úgy döntöttem, kipróbálom a valódi bringát is. Kerékpározásom történetének kezdete ekkorra nyúlik vissza.”

„Kétezertizennégyben a Kiskunságban rendezett kétszáz kilométeres távon indultam először. Olyan jól sikerült, hogy elhatároztam, teljesítem a háromszáz, a négyszáz és a hatszáz kilométeres futamot is. Valahány távon indultam, mindegyiken az élmezőnyben végeztem, ezért úgy gondoltam, »ide nekem az oroszlánt is!«. Még ebben az évben végigtekertem az ezernégyszáz kilométer hosszú Tour de Hongrie-t is, ám el kell ismernem, a végére kicsit elfogytam, igaz, a szintidőt teljesítettem.”

A siker arra sarkallta, hogy 2015-ben próbára tegye tudását a híres Párizs–Brest–Párizs (PBP) 1200 kilométeres kihíváson is. Miután itt is remekül helytállt, törni kezdte a fejét, mi legyen a következő nagy dobása.

Ekkor került képbe a hosszútávú kerékpározás csúcseseménye, a 3800 kilométeres Transcontinental Race, amely Belgiumból indul, és Törökországban ér véget.

„Már a PBP előtt éreztem, hogy szükségem van segítségre a felkészülésben, ugyanis óriási volt a lemaradásom azokkal szemben, akik korábban kezdték a bringázást. Volt rajtam némi súlyfelesleg, és az állóképességemen is javítanom kellett. A munka és a család mellett csak kevés időm maradt a felkészülésre, ezért olyan edzésmódszert kellett találnom, amely rövid idő alatt hatékonyan készít fel a megméretésekre. Körülnéztem az interneten, és ekkor leltem rá Blazsó Mártonra, a magyar hegyikerékpáros bajnokra, akinek írtam egy levelet. Találkoztunk, és megbeszéltük a tennivalóimat: edzésterveket készített, amelyeket egytől egyig végrehajtottam. Kétezertizenhat nyarán aztán elutaztam Belgiumba, és rajthoz álltam életem legemlékezetesebb versenyén.”

Kuzler Béla elmesélte, két héten keresztül másról sem szóltak a napjai, mint az evésről, alvásról és a kerékpározásról. Persze rengeteg élmény érte útközben, ami segített elviselnie a mindennapok egyhangúságát.

„Egész úton a kalandvágy hajtott. Az ellenőrzőpontok adva voltak, ám mindenki maga tervezte meg az útvonalat, így csodálatos tájakon bringázhattam keresztül. Mivel lassan haladtam, volt időm gyönyörködni a környezetben – és persze gondolkodni is. Mentálisan nagyon nehéz elviselni az egyedüllétet, ezért mindennap új célt kellett kitűznöm magam elé, hogy végig tudjam csinálni a teljes távot. Rá kellett jöjjek, a leghatékonyabb módszer, ha jóban vagyok magammal. Többször is megfordult a fejemben, hogy árokba hajítom a bringát, és hazamegyek, ám mindig sikerült meggyőznöm magam az ellenkezőjéről. Emlékszem, részleges bokaszalag-szakadással feküdtem Észak-Macedóniában egy benzinkút mellett, és azon voltam, feladom a versenyt.

Ekkor azonban beugrott, hogy megígértem a kislányomnak, végigcsinálom a viadalt, és viszek neki ajándékot. Visszaültem a nyeregbe, és folytattam az utam.”

Kétezertizenhétben az olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d’Italia leggyilkosabb szakasza, a Stelvio-hágó már meg sem kottyant neki. A kanizsai kerékpáros 1 óra 47 perc alatt teljesítette a 60 kilométeres, helyenként 14 százalékos emelkedőkkel tarkított távot. Ezek után még az is belefért, hogy kétszeri nekifutás (2017, 2018) ellenére sem sikerült abszolválnia a Hard CRO elnevezésű, 1400 kilométeres, egész Horvátországot átszelő versenyt.

„Még soha életemben nem bicikliztem akkora szélben, mint amikor Horvátországban elkapott a bóra – emlékezik vissza a viadalra. – Nem felejtem el, alig bírtam megtartani a kerékpáromat a kezemben. Kétezertizenhétben gumiproblémák miatt kellett feladnom a küzdelmet, ám be kell vallanom, addigra kicsit jóllaktam a túl korán jött sikerekkel. Elkövettem a hibát, hogy túl gyorsan elértem minden célt, amit kitűztem magam elé. Így történhetett meg, hogy a kétezertizennyolcas Hard CRO-n négyszáz kilométer után kiszálltam a versenyből. Az erőnlétemmel nem volt baj, inkább fejben fáradtam el, egyszerűen nem élveztem a kerekezést.”

Kétezertizennyolcban visszavett a bringázásból, és a BRM teljesítménytúra-sorozat szervezésére fektetett hangsúlyt, amelynek 2016 óta a főszervezője. Látva az indulók lelkesedését, újra megjött a kedve a tekeréshez, ám terveit rajta kívül álló okok hiúsították meg.

„Becsülettel felkészültem a kétezertizenkilences PBP-re, ínszalaggyulladás miatt azonban – féltávnál – fel kellett adnom a versenyt. Ennek ellenére újra élveztem a bringázást, így alig vártam, hogy nekivághassak az idei transzkontinentális viadalnak, de a koronavírus-járvány miatt a rendezők lefújták, és jövőre halasztották. Mégsem szomorkodom, legalább több időm marad a felkészülésre.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!