Pajor István kifogyhatatlan energiája

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 17:45
Címkék
Tagja volt az első sikeres magyar Himalája-expedíciónak, s 52 évesen állt a 8201 méter magas Cso Oju tetején, ami sokáig magyar korrekord volt. Mindössze hat év alatt sikerült erre a szintre jutnia.

Pajor István 1990. október 7-én négy másik társával feljutott a világ hatodik legmagasabb hegyére, a 8201 méter magas Cso Oju csúcsára. Ez két szempontból is különleges volt. Egyrészt mert 52 évesen és három hónaposan állt fent, ami 2003-ig magyar korrekord volt 8000 méter felett (Vörös László, azaz Cinó döntötte meg egy hónappal idősebben a 8035 méteres Gasherbrum II-n), másrészt mindössze hat évre volt szüksége, hogy eljusson erre a magas szintre, ami azonban egyáltalán nem volt váratlan.

Pajor István a budai Széchenyi-hegyen nőtt fel, amelyet akkoriban, az ötvenes években novembertől hó borított, így egy évben a nyolcvan-kilencven havas nap miatt magától értetődő volt, hogy síelni kezdett a Goldberger SE-ben.

„Eleinte nem voltam különösebben eredményes, 1955-ben csak huszonharmadik lettem északi összetettben, azaz sífutásban és síugrásban, egy évvel később viszont már tizedik, még egy évre rá ifjúsági magyar bajnok – emlékezett vissza Pajor István. – A felnőttek között aztán öt egyéni országos bajnoki címet szereztem, és később nagyon sokat jelentett a hegymászásnál, hogy remek volt az erőnlétem.”

Sportolói karrierje után, 1972-től a Budapesti Honvédnál edzőnek állt, 1974-től pedig a válogatottnál volt a síugrók szövetségi kapitánya, legjobb versenyzői Gellér Gábor és Fischer László voltak. Aztán 1978-ban egy évre eltiltották, mert Finnországból át akart menni a csapattal Norvégiába egy meghívásos versenyre, de az ilyen „magánakciókat” akkoriban nem nézték jó szemmel. 1980 óta síoktató, negyven év alatt több mint 7500 ember fordult meg a kezei alatt.

„Akkor ismerkedtem meg a hegymászással, mikor a Fővárosi Távfűtő Műveknél dolgoztam műszaki ellenőrként, az Excelsior SE ipari alpinistáit kellett felügyelnem, és én is beereszkedtem közéjük beülővel. Annyira összebarátkoztam velük, hogy 1984-ben elhívtak magukkal a Kaukázusba, az Elbruszra, amelynek negyvenhat évesen jutottam fel a csúcsára. Gyorsabban haladtam, mint a többiek, mintegy másfél órával hamarabb értem fel.”

 


Csupasport-magazin: Ultrafutás előtt babgulyás


Mivel készült a Bécs–Budapest Szupermaratonra? Bevágtam egy babgulyást! Ilyen is előfordult a legendás verseny történetében, amelyről minden információt igyekeztünk összegyűjteni. A szupernagyi már kilencvenkilenc éves!


Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


Még azon az expedíción – Simonits Péterrel együtt – első európaiként lesíelt az 5054 méteres Kazbek negyvenöt fokos lejtőjén, és élete része lett a hegymászás, csak az 1988-as szezont hagyta ki kislánya születése miatt. 1985-ben egy tíznapos sítúrára ment az Alpokba, 1986-ban megmászta az 5199 méteres Mount Kenyát, és egy addig még mászatlan jégúton jutott fel a Kilimandzsáró tetejére. 1987-ben már feljebb merészkedett Dél-Amerikában, és bár három hatezres csúcson is állt, a legnagyobbat, a 6962 méteres Aconcaguát végül nem sikerült megsíelnie, de ezt sem maga miatt – novemberben ugyanis nem volt elég hó a hegyen.

 

Akkor már szervezték a 1990-es magyar Cso Oju-expedíciót. A részvétel egyik feltétele a hétezres magasság elérése volt, ami ugyan nem sikerült Pajor Istvánnak, de mivel szerzett szponzort, bekerült a csapatba – amellyel végül harminc napot töltöttek 5700 méter fölött a hegyen, és a vállalkozás az indulástól az érkezésig összesen 63 napig tartott.

Három magashegyi tábort építettek ki 6500, 6900 és 7500 méteren, Pajor István pedig a Tóth Csaba, Várkonyi László, Csíkos József, Vörös László összetételű csapattal mozgott. Első csúcstámadási kísérletük alkalmával a mély hó miatt négy expedíció is visszafordult előttük, s ő is döntési helyzetbe került, hogy kockáztasson-e, amikor otthon várja egy két és fél éves kislány?

Nyolcezer méter környékéről a visszafordulást választották, lementek az előretolt alaptáborba, ahol három napot pihentek, de október 7-én végül sikerült feljutniuk – neki 52 évesen, ami akkor magyar csúcsnak számított.

Ez volt az első magyar Himalája-expedíció, amelyen honfitársaink feljutottak egy nyolcezres hegy főcsúcsára. Az expedíció sokat kivett belőle, nyolc kilót fogyott, mire hazaért. Később is szép kihívásokat keresett a hegymászásban: 1992-ben megjárta a Yosemite-t, 1994-ben az alaszkai Mount McKinleyt, 2001-ben 63 évesen és csípőprotézissel jutott fel az Aconcaguára, 2003-ban pedig a várható kitörés miatt ötezer méterről kellett visszafordulniuk egy működő vulkánról, a Thungurahuáról.

 

 

Manapság, több mint nyolcvanévesen nemcsak heti öt-hat alkalommal fut, teniszezik, és edz az evezőspadon, hanem nagy tervei vannak: júniusban szeretné megmászni az 5137 méter magas Ararátot Törökországban, 2021-ben pedig a bolíviai La Paz mellett a 6088 méteres Huayna Potosít. És hogy energiája bőségesen van, bizonyítja, hogy tavaly – miután Budapesten fair play életműdíjat vehetett át a Magyar Olimpiai Bizottságtól – rohant a hatszáz kilométerre nyugatra fekvő ausztriai Kaprunba, ahol másnap reggel már síelőket oktatott.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2020 februárjában.)

AZ 1990-ES MAGYAR HIMALÁJA-EXPEDÍCIÓ
Az expedíció célja: Cso Oju (8201 méter), Kína, Nepál
Vezető: dr. Nagy Sándor Technikai vezető: Csíkos József
Az expedíció tagjai: Balog Géza, Decsi István, Fodor Tibor, dr. Hábenczius Károly, Kertész Zoltán, Koncz Ákos, Pajor István, Straub József, Szendrő Szabolcs, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László, Elisabeth Wlasich, Reinhard Wlasich
Csúcsmászók. Október 4.: Koncz Ákos, Straub József, Reinhard Wlasich. Október 7.: Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László. Október 8.: Decsi István, dr. Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik