csupasport bannerhátsófüves banner

A terepfutás után az ultra volt a téma

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.16. 18:27
null
Az ultrafutásról és a vele járó nehézségekről, érdekességekről tartott előadást Vágó Bogi, Csécsei Zoltán és Szabó Gábor szombaton a TEMI Fővárosi Művelődési Házban. Az előadássorozat márciusban folytatódik.

A terepfutás után ezúttal az ultrafutás volt a téma a TEMI Fővárosi Művelődési Házban tartott, Kremlicza Levente és Szabó Sándor által szervezett szombati előadáson. A körülbelül háromórás rendezvényen a Csupasportra rendszeresen blogot író Vágó Bogi, a futópados világcsúcsokat nemrég megdöntő Csécsei Zoltán, valamint Szabó Gábor ultrafutóedző tartott előadást, amelynek végén kerekasztal-beszélgetésen tehettek fel kérdéseket a hallgatók.

Szinte minden érdekes, az ultrafutással kapcsolatos téma szóba került. Vágó Bogi ezúttal sem hazudtolta meg magát, és a blogjához hasonlóan ezúttal is igyekezett szellemesen, ironikusan körbejárni az általa tárgyalt témaköröket, például szót ejtett a különböző betegségekkel nehezített ultrafutásról.

Szabó Gábor egyebek mellett beszélt a felkészülésről, az edzésmódszerekről és arról is, miért nem ért egyet azzal a ma divatos nézettel, amely szerint jó, ha mindig túl óvatosan futunk. Csécsei Zoltán pedig természetesen elsősorban a huszonnégy órás világcsúcsáról beszélt, de szóba került a frissítés és a monotóniatűrés is. A jó hangulatú, interaktív előadáson mintegy negyvenen vettek részt, és a szervezők bíznak benne, hogy a következő, márciusi rendezvényen még többen lesznek. Akkor a futás hétköznapjairól fognak beszélni , a pontos dátum azonban még nem ismert. A tervek szerint a nyárig minden hónapban lesz egy előadás, amelyre mindig más, az adott témakörben jártas szakembereket, sportolókat hívnak meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33

Átszúrta egy faág a cipőjét, ennek ellenére nyert 80 kilométeren

Csupasport
2025.11.03. 21:02

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10
Ezek is érdekelhetik