csupasport bannerhátsófüves banner

Ultrafutó Eb-re és vb-re is pályázunk

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 15:36
null
A Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottsága díjazta 2019 legjobbjait, valamint bejelentette, hogy megpályázzák a 2022-es 24 órás ultrafutó Eb és a 2023-as 24 órás ultrafutó-vb megrendezését.

A Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottságának idei első ülésén Molnár Tamás, a bizottság elnöke ismertette a 2020-as év terveit, a tervezett nemzetközi és hazai versenyeket is.

Az év elején máris rangos eseményt szerveznek, január 19-én 18 órától, 20-án 18 órától Csécsei Zoltán rekordkísérletét izgulhatják majd végig – 12 és 24 órás futópados világcsúcskísérletet is tesz a budapesti Springday Health Clubban. Az eseményt a Streamsport élőben közvetíti.

A 24 órás ultrafutó ob-t idén első alkalommal Zsámbékon rendezik meg, a bizottság a rendezéssel az Imre Sándor Szeretetszínházért Egyesületet bízta meg. Rábits Péter versenyigazgató elmondta, az esemény az ob mellett több betétszámot és kulturális programot is magába foglal, így az amatőr és ultrafutók mellett a szurkolók és a gyerekek is megtalálják a nekik való programot a Zsámbéki Futófesztiválon.

Molnár Tamás felhívta a versenyzők figyelmét, hogy amennyiben a 24 órás Európa-bajnokságra szeretnék kvalifikálni magukat, mindenképpen olyan versenyt válasszanak, amely legalább IAU bronz minősítéssel rendelkezik. Az Eb-re kvalifikációt szerző versenyzőkből a tényleges keretet az esemény előtt három hónappal hirdeti ki a bizottság.

Molnár elmondta, hogy a bizottság támogatja a szervezők azon törekvéseit, hogy megpályázzák a 2022-es Eb és a 2023-as vb megrendezését.

„Bízunk benne, hogy a 2019-es nagyon sikeres év csak a magyar ultrafutás felívelő szakaszának a kezdete volt” – mondta az elnök.

Rábits szintén reményeinek adott hangot: „Hiszem, hogy egy hazai közönség előtt rendezett Eb vagy vb pluszenergialöketet adna sportolóinknak és az őt megillető helyre emelné a magyar ultrafutást.”

Magyar bajnokságok 2020-ban:
• március 21.: 100 km-es országos bajnokság – Budakalász
• április 25–26.: 24 órás országos bajnokság – Zsámbék
• május 1.: 50 km-es országos bajnokság – Budakalász
• 6 és 12 órás magyar bajnokság – a pályázat beadása folyamatban, az időpont és a helyszín később derül ki

Nemzetközi versenyek 2020-ban:
6 órás Balkán-bajnokság Temesváron májusban
• 100 km-es vb Hollandiában szeptemberben
• 24 órás vb Olaszországban szeptemberben

A rendezvényen a bizottság képviselői Bérces Edittel, az eddigi egyetlen magyar ultrafutó-világbajnokkal átadták az év ultrafutói elismeréseket.

A bizottság a nemzetközi és hazai versenyek alapján díjazta a sportolókat.

A 2019-es év díjazottjai
Az év női ultrafutója: Bleier-Cseke Lilla
Az év férfi ultrafutója: Bódis Tamás (a fenti képen)
Az év felfedezettje: Ruscsák Krisztina
Az év csapata: a vb-ezüstérmes férfiválogatott: Bódis Tamás, Csécsei Zoltán, Halama Levente

A díjak (Fotó: Szecsődi Zoltán)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
2025.10.01. 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22
Ezek is érdekelhetik