MTBO: tájékozódási verseny két keréken

Nem túl régóta lehet hallani tájékozódási hegyikerékpározásról. Tulajdonképpen mit is értünk pontosan MTBO alatt?

A mozaikszó jelentése: Mountain Bike Orienteering, magyarul tájékozódási kerékpározás, becenevén: tájbringa. Tulajdonképpen a tájékozódási futásból nőtte ki magát a szakág (nem túl régi versenyforma, hiszen 2002-ben volt az első világverseny), és ugyanúgy térképpel haladunk a verseny ideje alatt, azonban a tájfutóktól eltérően mi nem vágunk át árkon-bokron, hanem a versenyterület jellegétől függően főleg földutakon, csapásokon bringázunk.

Egy normál tájkerékpárverseny során meghatározott ellenőrző pontokat kell felkeresni kötelező sorrendben, de olyan is van, amikor a sorrendet a versenyző döntheti el – ez esetben „pontbegyűjtő” versenyformáról beszélünk. Az ellenőrző pontok érintését a magunkkal vitt chip igazolja a célban. Két pont között a kormányra erősített speciális tájkerékpáros-térképről az ideális útvonalat próbáljuk kiolvasni, természetesen az nyer, aki a legrövidebb idő alatt hiba nélkül (tehát pontkihagyás nélkül) teljesíti a pályát.

Léteznek hosszabb távú vagy – inkább úgy fogalmaznék – hosszabb menetidejű versenyek, amikor adott esetben csapatban teljesítünk 4, 6 vagy akár 12 órás eseményeket. Ezeknél a térkép sokszor jobban hasonlít egy turistatérképhez, több pont van nagyobb területen, és a pontérintés igazolása is más-más módon történhet (GPS-es nyomvonalrögzítés, „jegyzetelés” stb.). Itt a menetidő domináns, a megadott szintidőt túllépni nem célszerű, mert késés esetén időarányosan bukunk a pontjainkból. Ezeket az eseményeket „bike adventure”-nek nevezik. Hazánkban is van már több, évről évre megrendezett adventure.

Akkor ez izgalmasabb, mint a klasszikus hegyi-kerékpározás?

Itt másfajta az izgalom, ugyanis nincsenek fej fej melletti versengések. Mégis roppant jó meccseket vívunk úgy, hogy nem is látjuk vagy csak ritkán, rövid időre, hogy éppen miben sántikál a veled egy „pályán” pedálozó versenytárs. A rajtolás ugyanis egyenként és időben széthúzva történik, hogy az azonos kategóriában induló ellenfelek lehetőleg ne tudják figyelni egymást, tehát a kategóriák résztvevői sorsolással eldöntött időeltolással rajtolnak, gyakran több perc, akár fél óra differenciával is. Izgalmas, hogy jóval több mindenre kell figyelni, mint „sima” montizáskor (nemcsak a terepre, hanem a térképre és a tájékozódásra is), főleg a „kiolvasás” izgalmas a célba érkezést követően, amikor kiderül az eredmény – olykor csak néhány másodperc különbséget produkálunk, úgy, hogy nem ismerjük a másik taktikáját, útvonalválasztását és jó esetben a terepet sem.

A rajt és a cél között nem ismert tehát a pontos útvonal, nincs jelölt pálya és ideális nyomvonal, mégis le lehet követni, hogy valaki becsületesen teljesítette a penzumot?

Ideális vagy „ideálisabb” útvonal akad, kérdés, hogy megtaláljuk-e a térképen, illetve a terepen. Persze a verseny végén sokszor rekonstruáljuk az eseményeket: te, én itt mentem, és ennyi lett ez az átmenet, hú, itt meg ott milyen hülye választás volt stb. Szóval, az a szép ebben a sportágban, hogy nem elég gyorsnak és erősnek lenni a bringán, legalább olyan hangsúlyos a térképismeret, helyzetfelismerés vagy bringakezelés is. Simán lehet jobb és eredményesebb egy fizikailag kevésbé erős, ám sokkal jobban tájékozódó sportoló.

Nagy élmény lehetett az is, amikor hazai pályán a szeniorvébén lehetett versenyezni, hiszen 2018-ban Magyarország adott otthont a világbajnokságnak.

Igen, érdekes tapasztalat volt a legjobbakkal egy pályán, egy versenyen szerepelni. A kategóriámban körülbelül az utolsó helyekre voltam elegendő, jó viszonyítási alap volt. Viszont az M120 kategóriájú váltóban – amikor mindhárom csapattag életkora negyven év fölött van – Máté Tamással és Kárpáti Gáborral majdnem dobogó is lehetett volna, ha nagy sietségemben nem hagyok ki egy ellenőrző pontot.

Azért feltételezem, nagyobb bringás múlt szükségeltetik, hogy valaki ebben a szakágban bizonyítson.

Természetesen nem árt. Bár a rossz tájékozódással kombinált jó erőnlét talán a kedvezőtlenebb összeállítás. Egyébként többen vannak extájfutók, mint exmontisok ebben a sportágban. Az itthoni versenyeket illetően azért érdemes tudni, hogy viszonylag alacsony létszámúak. Minden kategóriát összegezve a száz körüli nevezési szám már jónak mondható lenne. Érdemes azt is tudni, hogy a versenyek megszervezése eléggé eltér más montis eseményekétől, ugyanis egy jó MTBO-verseny fontos feltétele a jó térkép. Sokszor ehhez több hónapos előkészítő munka, terepbejárás, aprólékos térképszerkesztés szükséges. Bátorítok minden montist, hogy egyszer jöjjön el egy MTBO-versenyre, még az is lehet, hogy kiválóságok lapulnak közöttünk, csak nem ismerik ezt a sportot.

Kapcsolódó cikk: https://www.csupasport.hu/kerekparozas/dr-ember-agoston-a-sport-polihisztora-35004/

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!