Fontos a feszes farizom

Temesvári MártaTemesvári Márta
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 14:06
Megannyi gyakorlat létezik, amellyel megdolgoztathatjuk és kerekebbé varázsolhatjuk fenekünket, ellenkező esetben az elhanyagolt hátsó egészségkárosító láncreakciót indít el a szervezetben.

A guggolás általában nem tartozik a hölgyek kedvenc gyakorlatai közé, holott kiemelt szerepe van a kemény, kerek popsi létrehozásában. Ugyanilyen közismert a kitörés is, s annak megannyi változata: előre, hátra, oldalra, sétálva.

No de miért is kell ezekkel a gyakorlatokkal foglalkoznunk? A legtöbben úgy vélik, a NŐ testi szépségének egyik meghatározója a kemény, formás fenék. És ez így is van, bár hozzátenném, a férfiaknak sem ártana a hátsó részükre koncentrálniuk, csak valamiért mindenki kizárólag a hölgyekkel hozza összefüggésbe a fenékformálást.


Az esztétikai megjelenés mellett a fejlett farizmok komoly funkciót is betöltenek a mozgásszervek működésében. Éppen ezért fontos, hogy kiemelten figyeljünk rájuk – függetlenül a nemi hovatartozástól.


 

A farizmok fontos szereplői a járásnak és a test stabilitásának, felelősek a csípő hátrafeszítéséért, s hozzájárulnak az egyenes tartáshoz is. Ha elhanyagoljuk ezt a területet, az kihat egész testünkre, egészségünkre!

A legtöbb ember napi hat-nyolc-tíz órát ül az irodai székén, egy áruház kasszájában, egy gyár szalagja mellett, gépjárművet vezetve, vagy akár egy oktatási intézmény iskolapadjában. Ilyenkor nincs sok lehetőségünk, hogy a hátsónkat mozgásra kényszerítsük. Ha pedig nem mozognak a farizmok, hamarosan elgyengülnek, inaktívvá válnak, megfeszül a csípőhajlító izom, meggörbül a gerinc, fájni kezd a hátunk – és még sorolhatnánk a következményeket. Főként az alsó (lumbális) szakasz szokott problémássá válni, s a fájdalom sokszor kisugárzik a csípő irányába is.

Ez nemcsak azért probléma, mert fáj, hanem mert egy idő után nehézzé válik a mozgás, a mindennapi élet addig megszokott megannyi tevékenysége. Szinte lebénulva vegetál a fájdalomtól az összetört ember, s inkább fekszik mereven az ágyban, mert minden mozdulat szenvedést okoz. Tömi magába a fájdalomcsillapítót, amelyek csak az érzést szüntetik meg, az okot nem, s így hamarosan kikészül a gyomor is, ami újabb problémákat eredményez. Mivel fáj a mozgás, inkább csak pihen, bezárkózik a lakásba, nem létesít személyes kapcsolatokat, nem vesz részt társas programokon – ettől pedig magányossá válik, s még depressziós állapotba is kerülhet.

 

 

Visszatérve konkrétan a farizomra, ha egy idő után nem képes bekapcsolódni a mozgásba, mert csökken az érzékenysége, a szabályozó neutronok meggyengülnek. Képtelen lesz megtartani a rá nehezedő súlyt, így a gyengébb részekre helyeződik a nyomás. Ekkor jön létre az úgynevezett halott farizom szindróma, amelynél a gerinc és az inak végzik el a farizom munkáját. A gluteális amnézia során a térdek és a bokák is átlag feletti terhelésben részesülnek, s ilyenkor bizony erős fájdalommal reagálnak a szokatlan állapotra.

A farizmoknak fontos szerepük van a csont mozgásában a csípőnél, s hatását kifejti a térdízületek működésére is. Vagyis, ha nem megfelelő a farizmok működése, többfajta fizikai fájdalom is felléphet, többek között tartós térdfájdalom. A gyenge farizmok egész láncreakciót indíthatnak el, amely testünk megannyi területére negatívan hathatnak.

 

 

A farizmok edzéséhez hatásos a padra lépés, az oldalsó kitörés, a sétálós-átlós kitörés, a bolgár- és a kehelyguggolás, a felhúzás, a lábtolás, a kettlebell swing stb. A hölgyek hajlamosak combra és csípőre hízni, ezért számukra nehezebb e területek karbantartása. Ha a súlyzós edzések mellé hetente háromszor beiktatunk egy félórás kardioedzést, még hamarabb elérhetjük a kívánt eredményt! Ha valaki szereti a futópadot, mérsékelt tempóban sétáljon a lejtőn, hogy jobban megmozgassa a fenékizmokat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Fotók, címlapfotó: shutterstock

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik