A karácsonyt megelőző második hétvégém nem az elképzeléseim szerint alakult, pedig nagyszerű programok voltak betervezve. „Köszönhetem” ezt egy remek kis vírusnak, amely megismertetett azzal a csodamódszerrel, hogyan lehet körülbelül hetvenkét óra fekvés alatt több kilótól is megszabadulni. Nem ajánlom jó szívvel senkinek, bár kétségtelenül hatékony, ilyen lapos hasam tán még sosem volt. Először is le kellett mondanom a kozmetikusomat és a „csajos napot tartok” programom shoppingolós részét is.
Aztán a családi közös vásárlást.
Aztán a fodrászt.
Aztán…
Már tudtam, hogy a céges karácsonyi bulira sem vagyok képes elmenni, hacsak nem betegszállítóval visznek-hoznak, és hát mind közül a legfájóbb, hogy lemondtam az edzéseimről is.
Kevés verseny van már így év vége felé, viszont a Budai Trailt a napokban rendezték meg, ezzel volt kapcsolatos a legtöbb beszámoló.
Külföldön mindig extra izgalmakkal versenyez az ember, de ez természetes, és nagyon különleges élményekkel gazdagodunk.
S aki szeretne több, határon túl rendezett, illetve rendezendő versenyről olvasni, a futazas.hu oldalán, illetve a Facebook-oldalán is megteheti. Sok fotót és érdekes információt találhatunk itt, én legutóbb a perui HMDS hatnapos verseny beszámolóját olvastam, s a lenyűgöző képeket is megcsodálhattam – érdemes megnézni!
Egy jó futóversenynek sok összetevője van, de a legfontosabb a jó csapat, amely felépíti s összetartja a rendezvényt. A futók teljesítményét megannyi írás, kép méltatja, de az önkéntesekét már annál kevesebb, pedig ők azok, akik fél napot állnak hóban-fagyban, hőségben, esőben, akik a tizedik, szabad ég alatt eltöltött órában is ugyanúgy lelkesítenek, mint az elején. Nekik nem számít, hogy első valaki vagy századik, ugyanolyan segítőkészen töltik meg a kulacsot, mindenkihez van egy-egy kedves szavuk. A hétvégi Budai Trailen az ellenőrzőpontokon sok ismerős arc várt, a célban a csippantás után kaptam is az érmet, s aztán kóla, víz, banán és meleg étel fogadott szokás szerint. Talán apróságnak tűnhetnek, de ezek tesznek élménnyé egy versenyt. A hosszabb távon pedig mindennél többet jelenthet a segítők támogatása, segítőkészsége.
Sajnos sokszor látom, számtalan futó úgy veszi az önkéntesek munkáját, kedvességét, hogy ez neki jár. Pedig ezek az emberek nem pénzért vannak ott, nem ez a munkájuk: egy póló, ellátás és néhány köszönöm, amit kapnak a versenyeken, de nem is ezért csinálják. Hanem azért, hogy élményt adjanak a futóknak, segítsék őket, ahogy más versenyeken őket segítik, hiszen a legtöbb önkéntes maga is futó. Becsüljük meg őket, és köszönjük meg az áldozatos munkájukat, mert nélkülük sokkal nehezebb lenne egy verseny és biztosan sokkal kisebb az élmény.