csupasport banner

Varga Csaba úton a Dhaulagiri csúcsára

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 17:34
null
Az erdélyi magyar sportember júliusban meghódította a 8080 méter magas Hidden Peaket, s hasonlóra készül a szeszélyes időjárása miatt a legveszélyesebb nyolcezresnek tartott hegyen is.

Megkezdte a csúcstámadást a 8167 méter magas Dhaulagirin Varga Csaba, aki magyar idő szerint hétfőn 14 órakor megérkezett a 6600 méteren kiépített kettes táborba, a tervek szerint pedig kedden indul tovább a 7400 méter magasan lévő hármas táborba, majd a csúcsra.

„Rengeteg a hó a hegyen, ezért a nyomtaposás idén különösen megterhelő – mondta a nagyváradi hegymászó, akinek a fokozott lavinaveszéllyel is számolnia kell. – Néhány hónappal korábban hóviharban jutottam fel a Hidden Peak csúcsára, de úgy tűnik, a Dhaulagirin sem lesznek kedvező körülmények.”

Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat tagjaként júliusban a 8080 méter magas Hidden Peaket (Gasherbrum I) szokatlanul gyors iramban, mindössze két akklimatizációs kört követően mászta meg, a Dhaulagirin azonban még gyorsabban halad, mivel egy kör alatt szoktatta hozzá szervezetét a magashegyi körülményekhez. Az akklimatizációs túra keretében egy éjszakát az 5750 méteren kialakított egyes táborban, további hármat a 6600 méter magasságban felállított kettes táborban töltött.

A Dhaulagirit magyar részről eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült (2006) megmásznia. Elsősorban szeszélyes időjárása miatt sorolják a legveszélyesebb nyolcezresek közé.

Természetesen Varga Csaba ezúttal is kizárólag pótlólagos oxigén, illetve magashegyi teherhordók segítsége nélkül szeretné elérni a csúcsot, s ha sikerrel jár, a Gasherbrum II (2013), a Broad Peak (2014), a Manaszlu (2017) és a Gasherbrum I (2019) után a Dhaulagiri lesz az ötödik sikeresen megmászott nyolcezrese.

Forrás és fotó: Kalifa

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik