csupasport bannerhátsófüves banner

Szívműtétje után óvatosan edz Schwarzi

Vágólapra másolva!
2019.09.29. 09:37
null
Arnold Schwarzenegger 72 évesen is fitt. Az egykori testépítő, színész, politikus fiatalokat meghazudtolóan a mai napig edz. Azt azonban nem tagadja, hogy visszavett a tempóból.

Arnold Schwarzenegger minden idők egyik legsikeresebb testépítője volt, 1965 és 1980 között hétszer nyerte el a Mr. Olympia címet és hatszor a Mr. Universe titulust. Nem csoda, hogy a mai napig sokak példaképe. Schwarzi a mai napig edz, bár a tavalyi szívműtétje óta visszavett a tempóból. A sztár nemcsak az edzés mennyiségén, hanem az étkezésén is változtatott, például sokkal kevesebb állati fehérjét eszik, mint korábban. A húsról nem mondott le véglegesen, néha megenged magának egy véres steaket.

– Van egy tévhit, hogy csak az állati fehérjétől leszel izmos, erős. Én sokkal jobban érzem magam, amióta több zöldséget eszem – nyilatkozta Schwarzenegger, akinek a hűtőszekrényében ma már sok zöldséget, gyümölcsöt, salátát és tojást találnánk.

Arnold Schwarzenegger naponta biciklizik legalább 45 percet /Fotó: AFP

Schwarzenegger edzése

Az „Osztrák Tölgy” reggel hét órakor már a konditeremben edz, délután 45 percet biciklizik, és este van még egy edzése. Azonban már nem emel akkora súlyokat, mint régen.

– A szívműtétem után azt tanácsolták, hogy ne emeljek túl nehezet. Kisebb súlyokkal edzem, és kevesebb ismétlést csinálok, mint régen – mondta Schwarzenegger, aki sokkal több bemelegítő és nyújtógyakorlatot is csinál az edzései előtt, illetve után.

Borítókép: AFP

Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55
Ezek is érdekelhetik