Berlin, a leggyorsabb maratoni

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 15:08
null
Vasárnap rendezik meg a 46. Berlini maratonit, amelyről számos érdekes adatot gyűjtöttünk össze. Már magyar futónő is győzött, és akár egymillió néző is megfordulhat a német fővárosban.


  1. Magyar győztese is akadt már, 1984-ben Sipka Ágnes 2:39:32-es idővel nyert. Ő a 11. női győztes, s a második, aki 2:40 órán belül ért célba.

  2. Az első Berlin maratonira 1974-ben került sor, akkor 234 férfi és 10 női versenyző ért célba. Tavaly – a verseny története során először – már több mint 40 ezren teljesítették a távot, így a New York-i, a chicagói és a párizsi mellett a berlini a négy maratoni egyike, amelyen több mint 40 ezren értek célba.

  3. Az első afrikai győztesre 1987-ig kellett várni, azóta a férfiaknál mindössze ötször fordult elő, hogy nem afrikai versenyző nyert, sőt a férfiaknál 1999, a nőknél 2010 óta rendre afrikai futó ért elsőként célba.

  4. A kellemes őszi időjárás és a kedvező vonalvezetés miatt rendre jó eredmények születnek Berlinben, a pálya gyakorlatilag világcsúcsra van „rajzolva”: 1998 óta nyolc férfi- és két női világrekord született. Tavaly Eliud Kipchoge futott csúcsot 2:01:39-es idővel. Kipchoge egyébként már háromszor győzött Berlinben, a rekorder Haile Gebrselassie négy elsőséggel.

  5. A három párhuzamos kék vonalat kell követni útközben, a szervezők így jelzik a nyomvonalat, amelyet a verseny előtti éjszaka festenek fel az aszfaltra.

  6. A maratonin kerekesszékkel és görkorcsolyával is lehet indulni, előbbi kategóriában kétszáz, utóbbiban ötezer feletti a nevezők száma.

  7. A győztes 40 ezer euróval gazdagodik, a második 20, a harmadik helyezett 15 ezer eurót kap, ezenkívül a 2:03:30 (férfiak), illetve a 2:18:00 (nők) alatti idő harmincezer eurót ér, a világcsúcs pedig ötvenezret.

  8. Ha a férfi és női győztes képzeletbeli csapatot alkotna, a tavalyi verseny lenne minden idők leggyorsabb maratonija, míg a versenyek történetének tíz legjobb eredményét alapul véve a férfiaknál a berlini a világ leggyorsabb maratonija.

  9. Berlinben született 1996-ban a máig is fennálló magyar női rekord, Földingné Nagy Judit 2:28:50-es idő alatt teljesítette a távot.

  10. A kétnapos rendezvényen szombaton a gyerekeké a terep, nekik minimaratonit rendeznek, amely a 38. kilométernél indul, s 4.2195 kilométerrel később a verseny céljában ér véget. A viadalon akár egymillió néző is megfordulhat.


 

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
4 órája

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57
Ezek is érdekelhetik