ÚJ KÖZEGBEN Kammerer Zoltán a szerviztől hazáig futott

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 17:38
null
A háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakos 41 évesen sem lassít. Sportos hétköznapjait és tapasztalatait – Dombi Tibor és Kovács Kokó István mellett – szívesen osztja meg.

Korán kelő vagyok, reggel hat és hét óra között már ébren vagyok. Multivitamin, kalcium, magnézium, fél liter vizet megiszom hozzá, és kezdődhet a gyógytorna. Egy specialistával állítottuk össze a programot, a nekem való mozdulatsort, amire jó ideje szükségem van, mert harminckét év sportolás után érzem a derekam. Ez a negyven-ötven perc reggeli mozgás arra jó, hogy minél kevesebb problémám legyen.

Nyolc-tíz gyakorlat, nyolcas-tízes ismétlésszámmal, ezzel indul a napom. Negyed nyolc körül jöhet a reggeli, legtöbbször zabot eszem, forró vízzel leöntve, kókuszreszelékkel ízesítve, tele energiával. Éppen a szegedi világbajnokság után vagyunk, egy-másfél hónap pihenő következik, de a mozgást nyilván nem szabad elhagyni, nem is jutna eszembe.

Most ügyeket intézek, de néhány nap múlva már hiányzik a mozgás. Versenyidőszakban a kajakozás kitölti az időmet, de ilyenkor lehetőségem nyílik más sportokat is űzni.

Bár néha megesik, hogy kajakozni támad kedvem, ha szép az idő, lemegyek a Dunára, máskor kerékpározom. Mountain bike a hegyekben vagy versenybringával harminc-ötven kilométer az országúton – jóleső fáradtságot okoz. Futni is szoktam, hat-nyolc kilométert.

Egyszer a félmaratonit is lenyomtam… Reggel hétre vittem az autóm szervizbe, a haverokat nem akartam terhelni, hogy kora reggel vigyenek haza, ezért fogtam magam, és Angyalföldről hazafutottam Gödre. Szemben a város felé araszoló autókkal haladtam, néztem is, hogy álldogálnak a dugóban, mennyivel jobb nekem hazafutni… A szerviz és a ház között pont húsz kilométer a távolság, de egyet még rátettem, legyen már meg a maratoni táv fele…

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59
Ezek is érdekelhetik