Kalifa: ősszel újabb nyolcezres a terv

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 18:23
null
Lengyel Ferenc szeptember elején indul a 8163 méter magas Manaszlura, közben azonban eldőlt, hogy Varga Csaba sem pihen a Hidden Peak júliusi megmászása után, hanem a Dhaulagirire készül.

Gőzerővel készül Lengyel Ferenc, hogy szeptemberben a kitűzött tervnek megfeleleőn feljusson a 8163 méter magas Manaszlura. A sportember a napokban ért haza az Alpokból, miután megmászta a Matterhornt (Oroszlán-gerinc). Néhány nap pihenés után indult is a Fogarasi-havasokba a következő felkészülési mászásra, amelyre elkísérte Varga Csaba, illetve a Kalifa Alpin Csapat vezetője, Sarhan Omar is. Hárman sikeresen megmászták Románia legmagasabb csúcsát, a 2544 méter magas Moldoveanut.

Egyébiránt a nagyváradi Varga Csaba azért csatlakozott a túrához, mert az eredeti elképzelésekkel ellentétben idén nem csupán a 8080 méter magas Hidden Peak (Gasherbrum I) megmászása a célja, hanem a 8167 méter magas Dhaulagirire készül, amelyet magyar részről eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült megmászni 2006-ban – ha sikerrel jár, ez lesz az erdélyi magyar alpinista ötödik nyolcezrese.

Mivel mindkét mászó a Kalifa Alpin Csapat tagja, természetes, hogy kitűzött céljukat oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül szeretnék elérni.

Címlapfotó: Manaszlu

Legfrissebb hírek

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00
Ezek is érdekelhetik