csupasport bannerhátsófüves banner

A döntések bajnoka

Tamás RitaTamás Rita
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 08:59
null
Kiss Péter nyolc esztendős volt, amikor egyik napról a másikra lebénult. A kezdeti sokk után úgy döntött, a fővárosba költözik és sportolni kezd. A parakajakosok szegedi világbajnokságán 16 évesen világbajnok lett.

Péter nagyvátyi, az aprócska baranyai megyei faluban sincs több lehetőség, mint a többi kis településen, jelenleg 358-an lakják.

Nem tudni, hogy miként alakul a sorsa, ha nyolcévesen nem támadja meg a Guillain-Barre-szindróma. Persze így, hogy a bénulásos betegség megtámadta a szervezetét is több lehetőség adódott előtte.

„Van, aki szinte teljesen meggyógyul, aztán vannak olyanok, akik nem deréktól lefelé bénulnak le, hanem mindenhol egy kicsit, ők szinte még jobban korlátozva vannak a mozgásukban, mint én. És vannak azok, akik nyaktól lefelé bénák és lélegeztetőgépre szorulnak. Ha ezt vesszük, még szerencsésnek is mondhatom magam” – mondta Péter.

Az, hogy ő nem bénult le teljesen, a véletlen műve volt, de az, ami utána történt, már nem.

„Az első két év nagyon nehéz volt, összetörtem. Aztán tizenegy évesen úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy Budapestre költözöm és a Mozgásjavító Intézetben folytatom a tanulmányaimat. Ott nagyon sokat segítettek és nem csak a mozgásomban, hanem abban is, hogy elfogadja a helyzetet és hogy megismerjem a sorstársaim történetét is. Először úszni kezdtem, majd négy éve Pruzsina Istvánnál, aki most is az edzőm, belevágtam a kajakozásba.”

Péter teljesítményén sokat javít az úszás, jelenleg is látogatja az úszóedzéseket. Ami persze nem ilyen egyszerű, a közlekedés nagyon bonyolult számára, tekintve, hogy a közlekedési eszközök többsége még mindig nem akadálymentesített. A nagyvátyi utazások is bonyolultak, az édesapja utazik fel Budapestre, hogy segítsen fiának felszállni a vonatra, ilyenkor aztán együtt utaznak vissza.

Péter útja a világbajnoki címig tehát nagyon küzdelmes volt, de talán éppen ezért ennyire értékes.

A vb-győzelem azért volt sokszoros öröm, mert egyrészt az édesanyja, az édesapja és az edzője is a siker napjaiban ünnepelte a születésnapját, másrészt az aranyérem egyben olimpiai kvótát is jelentett.

Péter azonban nem elégszik meg ennyivel, a következő tanévet már a Kölcsey gimnáziumban kezdi el, vagyis elhagyja a mozgásjavítót és iskolai szinten is kilép a nagybetűs életbe.

Kiss Péter és edzője, Pruzsina István

(A fenti kép szerzője: Tumbász Hédi)

Legfrissebb hírek

Magyar arany- és ezüstérem a szerbiai parasportlövő világkupán

Egyéb egyéni
2025.09.03. 19:09

Urr Anita maradt az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségében

Egyéb egyéni
2025.08.31. 09:28

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03
Ezek is érdekelhetik