Varga Csaba nagyon gyors, már 7000 felett!

Vágólapra másolva!
2019.07.14. 10:12
Kirobbanó erőben van Varga Csaba, aki újabb nyolcezresre készül a Himalájában – a Hidden Peaken már elérte a hármas tábort, innen már csak a csúcs van.

Bár még két hete sem tartózkodik a hegyen, a Kalifa Alpin Csapat egyik tagja, Varga Csaba máris elérte a pakisztáni, 8080 méter magas Gasherbrum I – más néven Hidden Peak – hármas táborát 7200 méteren.

Ehhez a rendkívül jó erőben lévő mászónak az út kulcspontján, az úgynevezett Japán-kuloáron kellett átvágnia, amelyet a 6400 méteren álló kettes táborból indulva hat óra (!) alatt elért, ráadásul teljesen egyedül.

Az erdélyi magyar hegymászó a tervek szerint egy éjszakát a hármas táborban tölt, majd leereszkedik, és mivel ezzel lezárult a második akklimatizációs köre is, a jövő héten következhet a csúcstámadás. A jó idő a jelek szerint kitart.

Ha sikerül megmásznia a Gasherbrum I-et, ez lehet Varga Csaba negyedik nyolcezrese, ugyanis 2013-ban feljutott a Gasherbrum II (8035 m), 2014-ban a Broad Peak (8051 m), 2017-ben pedig a Manaszlu (8163 m) csúcsára, mindegyikre pótlólagos oxigén használata és magashegyi serpák segítsége nélkül – ugyanúgy, ahogy egyébként minden expedícióján mászik.

A Japán-kuloár

Fotók: Kalifa

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik