Varga Csaba már a Hidden Peak lábánál

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 14:37
Magyar idő szerint hétfő délután Varga Csaba elérte a 8080 méter magas Hidden Peak alaptáborát, amely már ötezer méter felett található.

Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat tagjai közül elsőként indult útnak június 22-én, célja a Pakisztáni Karakorum-Himalájában található 8080 méter magas Gasherbrum I, azaz Hidden Peak megmászása pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül, ami a Gasherbrum II (8035 m), a Broad Peak (8051 m) és a Manaszlu (8163 m) után a negyedik nyolcezrese lehet.

Az isztambuli átszállást követően, a szokásos expedíciós menetrendtől eltérően nem pihent meg a pakisztáni fővárosban, hanem Iszlámábádból rögtön Skarduba indult, június 24-én pedig már 3900 méterig jutott egy akklimatizációs mászás során.

Varga Csaba mindössze 38 kilós csomaggal indult Magyarországról, ami töredéke a hasonló expedícióknál szokásos, gyakran száz kilót is meghaladó felszerelésnek.

A hegy megközelítéséhez egy rövidebb, de fizikailag nehezebb útvonalat választott a Gondogoro-hágón keresztül, így az elmúlt napokban már 5600 méteres magasságig is feljutott, ami miatt hatékonyabb és gyorsabb lehet az akklimatizáció.

Varga Csabával együtt a Csupasport is elérte a Hidden Peak alaptáborát

 

Ez nagyon fontos, ugyanis a térségben mostanában egyre rövidebb időjárási ablakok miatt Varga Csaba a lehető leggyorsabban szeretne mozogni a hegyen, hogy a meteorológiai helyzet függvényében akár 2-3 hét alatt is felérhessen a Hidden Peak 8080 méteres csúcsára.

A tervek szerint néhány napon belül elindul a hatezer méter magasságban fekvő egyes táborba.

Fotók: Kalifa

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik