csupasport bannerhátsófüves banner

Tíz város és két kerület nyert futópályát

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 17:41
null
Hosszú távra tervezve: négyszázötvenmillió forintos keretből épülnek meg a legalább egy kilométer hosszú és százhúsz centiméter széles futókörök.

Az Országos Futópálya-építési Programon tizenkét település nyert: Baja, Esztergom, Fót, Gödöllő, Hajdúböszörmény, Kecskemét, Kőbánya, Óbuda, Pápa, Szeged, Székesfehérvár és Szolnok juthat hozzá összesen négyszázötvenmillió forint támogatáshoz, amelyet futópálya-építésre, -üzemeltetésre és -fenntartásra kell fordítaniuk. A nyertes pályázatokat Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos jelentette be Budapesten a Szabadidősport-egyesületek Országos Szövetsége (SZEOSZ) szervezésében tartott sajtótájékoztatón.

Mint azt a kormánybiztos elmondta, közös cél, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Uniós országok között az egyik legélhetőbb ország legyen, amelyhez szükség van arra is, hogy a fiatal generáció az online közösségi élet helyett a szabadidősportban találja meg a kikapcsolódást. Ennek érdekében hirdették meg a futókör-építési programot is.

Az eredeti elképzelések szerint háromszázötvenmillió forintot szánt a kormánybiztosi keretből a finanszírozásra, azonban a benyújtott pályamunkák alapján a keretet további százmillió forinttal megnövelte.

Így még három település jutott lehetőséghez, hogy az ötvenszázalékos önerő mellett a kormányzati támogatással futópályát építhessen.

A legalább egy kilométer hosszú és százhúsz centiméter széles futópályákat tekintve további szempont volt a pályázatok elbírálása során, hogy ne keresztezzen forgalmas országutat, ne tartalmazzon éles kanyarokat, és lehetőség szerint minél parkosítottabb területet jelöljenek ki az építésre.


Újabb három esélyes


A nyertes pályázatokat a SZEOSZ elnökségével közösen választották ki, de Révész Máriusz azt is kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés elfogadását követően további három település kaphat lehetőséget futópálya építésére.


A sajtótájékoztatón részt vett a SZEOSZ elnöke, Péter Attila, valamint két alelnöke, Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton és Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó főszervezője. A pályázatokból épülő futópályákat a szabadidősport kedvelői korlátlanul tudják majd használni, de a nyertes települések a pályázattal azt is vállalták, hogy ezeket a futóköröket hosszú távon üzemeltetik, és lehetőséget biztosítanak a versenyszervezőknek is, hogy különböző programokat lehessen lebonyolítani. Szemán Róbert azt is hangsúlyozta, hogy a SZEOSZ alapításának fő célja a versenyszervezők közötti kapcsolattartás megszervezése a közösen felvetődő problémák megoldása érdekében.

Zelcsényi Miklós felhívta a figyelmet, hogy a futóversenyek során azonos problémákkal szembesülnek a szervezők, legyen szó akár egy száztagú mezei futóversenyről vagy épp az ország legnagyobb eseményéről, így rendkívül hasznosnak tartja a tapasztalatcserét és optimistán tekint a szövetség működése előtt álló időszakra.

nyitó kép: MTI

Legfrissebb hírek

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
7 órája

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
Tegnap, 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52

Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

Csupasport
2025.10.08. 16:08

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
2025.10.05. 17:00
Ezek is érdekelhetik