Heti aktuális: párban a Malomvölgyben

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 10:58
A társsal összekötve kell leküzdeni a megadott útvonalon felállított tizennégy akadályt, elenyésző szintkülönbséggel. A táv 6–10 kilométer. További érdekesebb események a 30. hétről!

Kenuzás

Július 22–26., hétfő–péntek – Budapest

Indiánkenus tábor 6–16 éves korosztály számára a Római-parton, de kipróbálható még a túrakenuzás, a tengeri kajakozás, a motoros hajózás, s persze nem maradhat el a strandfürdőzés sem. Mindez öt napon keresztül 7.30 órától 18 óráig, 19 és 23 ezer forint közötti áron. Helyszín: Rozgonyi Piroska utca 28.

 

Túrázás

Július 26., péntek – Veszprém

Gyalogtúra a Balatonig, indulás a veszprémi Kossuth utcából 16 órakor. A táv 12 kilométer, amelyben a 140 méteres szintemelkedés mellett 302 méter ereszkedés is lesz az Almádi út, Szent István-kerékpárút, Szentkirályszabadja, Kő-hegy, Szürkebarát utca, Óvári messzelátó és Wesselényi-strand útvonalon.

 

Kerékpározás

Július 26–27., péntek-szombat – Szekszárd

Gemenc Nagydíj – Pénteken 165, másnap, szombaton pedig 150 kilométer a versenytáv, a rajt minden esetben a Béla király téren van. Szombat este rendezik a Pálinkás Csaba-emlékversenyt, a mezőny egy látványos, egyórás, villanyfényes versennyel búcsúzik a várostól.

 

Akadályfutás

Július 27., szombat – Szeged

Az első Szegedi Bakarohamra civilek is nevezhetnek, a versenyt a Partfürdő és kemping szabadstrandján rendezik meg. Az épített akadályokat 6 és 12 kilométeres távokon lehet legyőzni. Első rajt 8 órakor.

 

Futás

Július 27., szombat – Tápiógyöre

Gulyaterelő futóverseny – Húsz kilométer a Tápió gátján, a pusztában, tarlók között, tanösvényen, horgásztó mellett és egy üzemen kívüli téglagyár körül. A Mátra innen, hatvan kilométerről is remekül látható, várhatóan nyári hőség lesz, és árnyék nincs, szél se fúj…

 

Túrázás

Július 27., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 órai indulással Badacsonyi tanösvény körtúra elnevezéssel lehet csatlakozni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

A tanösvényen számos élmény érheti a túrázókat. Fotó: shutterstock

 

Futás

Július 27., szombat – Sopron

Egy éjszaka a városban – visszatér Sopron belvárosba a Paddy éjszakai futás. Versenyközpont az Erzsébet-kertben, ahol délutántól tésztapartival és családi nappal várják a sportolókat, kísérőiket és az érdeklődőket. A futók 5, 10, 16 és 21 kilométeres távok közül választhatnak, nevezés és egyéb információ a paddy.hu weboldalon.

 

Kerékpározás

Július 27., szombat – Tatabánya

Gerecse Maraton a Turul-parkolóban és környékén. Rajt 10 órától, a bringások három táv közül választhatnak, egy kör 26 kilométer, de két körre is lehet nevezni, illetve egy 10 kilométeres szakaszra. Utóbbira gyerekek és nők jelentkezését várják.

 

Futás

Július 27., szombat – Tardos, Malomvölgy

Páros tematikájú akadályfutó-verseny, amelyen a társsal összekötve kell leküzdeni a megadott útvonalon felállított akadályokat. A táv hozzávetőlegesen hat vagy tíz kilométer, elenyésző szintkülönbséggel, de tizennégy akadállyal nehezítve. A verseny lényege, hogy a távot minden pár a képességéhez mért tempóban tegye meg, egymást segítve, támogatva.

 

Futás

Július 27–28., szombat-vasárnap – Kaposvár

Deseda ultramaraton – A versenyzők kérésére az augusztus közepén rendezett 252 kilométeres verseny átkerült július végére. A táv továbbra is hat maratoninak felel meg, és így az egyik leghosszabb verseny hazánkban.

 

Túrázás

Július 27–28., szombat-vasárnap – Zebegény

Zebegény éjszakai és esti – Rajt és nevezés a zebegényi Mókus sörözőnél. Éjszaka 25, este 10 kilométert lehet megtenni, színes igazolófüzet, névre szóló emléklap, kitűző.

 

Kerékpározás

Július 28., vasárnap – Debrecen

Tour de Debrecen – A Hortobágyot és Tiszacsegét is érinti a 120 kilométeres etap, de az 55 kilométert választóknak csak Balmazújváros megkerülésével kell számolniuk.

 

Akadályfutás

Július 28., vasárnap – Iliny

Földrengető terep- és akadályfutó-verseny – Ötödik alkalommal rendezik meg a Balassagyarmathoz közeli megméretést, amely csodálatos környezetben, nagyszerű akadálypályával várja a jelentkezőket. Nemzetközi mezőny áll rajthoz, a verseny öt földrengés epicentrumát köti össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik