Amatőrként a Tour de France-on

Vágólapra másolva!
2019.06.04. 15:26
null
Vasárnapig lehet jelentkezni a legismertebb kerékpárverseny keretében hagyományosan megrendezett L’Étape du Tour futamra, amelyen az idén Albertville és Val Thorens között 135 kilométert kell tekerni.

A Tour de France a világ legismertebb kerékpárversenye, amelyen csak a legrátermettebb versenyzők mérethetik meg magukat, de 1993 óta az amatőröknek is lehetőséget adnak, hogy belekóstoljanak a Tour de France-életérzésbe. Ők évről évre új távon próbálhatják ki magukat a L'Étape du Touron.

Ebben az évben 29. alkalommal rendezik meg a L’Étape du Tourt, vagyis a Tour de France egy szakaszán megtartott amatőr bicikliversenyt, amely azon kívül, hogy nem hivatásos versenyzők vesznek rajta részt, és nem a teljes hosszon kell versenyezni, minden másban az eredeti Tour de France menetét követi. Ugyanazok a városok, ugyanazok az útvonalak és ugyanazok a körülmények. Tehát aki vállalja a kihívást, annak fel kell készülnie a legnagyobb emelkedőkre és a legfárasztóbb tekerésekre.

A verseny különlegessége, hogy a futam útvonala minden alkalommal változik, így nincs két ugyanolyan élmény, a L'Étape du Tour mindig újat ad. Az idén Albertville és Val Thorens között tekernek a résztvevők, ami a Tour de France utolsó előtti, 20. szakasza. A győztes a 135 kilométeres út végén a L'Étape du Tour történetének legmagasabban, 2365 méteren fekvő célján haladhat át elsőként – a teljes szintkülönbség pedig 4563 méter.

 

Egy szerencsés magyar versenyző is tagja lehet a Skoda-csapatnak

 

Megismételhetetlen élményt nyújt a résztvevők száma is: míg a Tour de France-on jó, ha 200 versenyző küzd a dobogóért, a L’Étape du Tour esetében ez a szám 15 ezer! Az amatőrök mellett más sportágak versenyzői is szívesen kipróbálják magukat, de nem ritka, hogy egy korábbi Tour de France-versenyző tér vissza a neki kedves pályára, hogy ismét megméresse magát. Mások mellett Alain Prost négyszeres Formula–1-es világbajnok is állt már a rajtnál, Greg LeMond, a Tour de France háromszoros bajnoka pedig 46 esztendősen tekert fiával a 2007-es futamban.

Az óriási élménynek ingyen lehet részese egy magyar, akinek nincs más tennivalója, mint kitölteni a jelentkezési lapot (https://www.welovecycling.com/hu/tekerj-a-touron/), fotót küldeni a legjobb biciklis élményéről, illetve videós jelentkezésben elmondani, miért érzi úgy, hogy ott a helye a 29. L’Étape du Tour versenyen. A nyertes számára a We Love Cycling lehetővé teszi, hogy induljon a Skoda csapatában, a felkészülést személyre szabott edzéstervvel segítik, valamint minden, az utazással kapcsolatos költséget állnak. A jelentkezést június 9-ig lehet beadni.

Legfrissebb hírek

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54

Újabb hegyi szakaszt nyert meg Arensman a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.25. 19:00

A bátor O’Connor nyerte meg a Tour legkegyetlenebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.24. 17:57

Tömegbukás és Milan-győzelem a szakadó esőben

Kerékpár
2025.07.23. 17:36
Ezek is érdekelhetik