Veszélyes lenne a mellúszás?

Vágólapra másolva!
2019.04.12. 09:25
Hallani véleményeket, miszerint ennél az úszásnemnél a mozdulatsor természetellenes, Bátonyi Balázs úszóedző azonban ezt határozottan cáfolja, s hozzáteszi, örüljünk, ha gyermekünk sportol.

Vajon tényleg annyira jó és egészséges a mellúszás? Bár az úszásnemek közül az amatőr- és hobbisportolók körében egyértelműen ez örvend a legnagyobb népszerűségnek, uszodai berkekben is hallani néha, hogy maga a mozdulatsor nem túl egészséges, ezért szerencsésebb lenne a hátúszást vagy a gyorsúszást választani. Mi igaz ebből, kell-e féltenünk gyermekünket, ha a mellúszást favorizálja, vagy inkább örüljünk, hogy a kütyük által uralt világban egyáltalán sportol valamit?

„Egyáltalán nem értek egyet azzal a feltételezéssel, hogy a mellúszás káros – mondta a Csupasportnak Bátonyi Balázs úszóedző, aki jelenleg a Honvéd öttusaszakosztályánál dolgozik. – Ha nagyon lesarkítjuk, mondhatjuk, a kitett fejjel történő mellúszás nem jó a gerincnek és a nyaknak, mert nem természetes testtartás a többi úszásnemhez képest. Jobban belegondolva ez sem igaz, gondoljunk csak a kúszni vagy mászni tanuló kisbabákra, akik nagyon hasonló módon tartják a fejüket.

Egyébként még soha senkivel nem találkoztam, akinek bármilyen gerincpanasza lett volna a mellúszás miatt. Ráadásul erősödnek közben a hátizmok, a törzsizmok, és persze a mellizmok is, úgyhogy inkább örüljünk, hogy mozog a gyerek.”

Hallani arról is, hogy a mellúszás közben végzett karmozdulat sem természetes, a konditeremben végzett tárogatáshoz hasonlóan ez sem egészséges.

„A tárogatás teljesen más. Ott a kézi súllyal végzett gyakorlat során a mozgás excentrikus fázisában a mellizomzat és inai megnyúlnak, ezért nagy súllyal végzett edzés során valóban megnő a sérülésveszély kockázata. A mellúszásnál viszont szó sincs ilyesmiről. Ott egyébként is elsősorban a vállizmok dolgoznak. Azt talán mondhatjuk, hogy a mellúszólábtempó nem természetes, és ezért a profiknak az átlagosnál kicsit lazább a térdszalagjuk, de amatőrök és gyerekek esetében ez a veszély sem áll fenn.”

Kérdés ugyanakkor, mi az oka, hogy az összetett mozdulatsor ellenére a strandokon és az uszodákban kicsik és idősek között egyaránt a mellúszás a legnépszerűbb.

 

 

„Jó kérdés. Ez csak a személyes véleményem, de az egyik oka az lehet, hogy ez a legkevésbé energiaigényes az összes úszásnem közül. Emellett a tájékozódás szempontjából is ez a legcélszerűbb, hátúszásnál vagy gyorsúszásnál sokan nem tudnak egyenesen előrehaladni. Egyébként a hátúszást a legkönnyebb megtanulni, a mellúszáshoz kell egy idegrendszeri érettség is, így a gyerekeket azért sem kell félteni, mert senkinél sem ezzel kezdünk. Első a vízen siklás, utána jönnek a lábtempók, majd a hátúszás. Persze van olyan gyerek, aki a mellúszást tanulja meg hamarabb, de ez elég ritka, és ezzel sincs semmi gond.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik