Egyre népszerűbb a futás a szabadidős sportolók körében. Sprinterként ön is érzékeli ezt az atlétikai pályán?
Azt én is látom, hogy egyre nagyobb a hazai utcai futóversenyek indulói létszáma, és az atlétikai pályán is egyre többen végzik el a résztávos edzéseiket, ami azt jelenti, hogy két-három perces pihenőkkel futnak száz, százötven, kétszáz métereket. A testalkatukon lehet látni, hogy ők bizony hosszútávfutók, amatőrként sprinterré válni elég nehéz feladat.
Miért?
Mert a sprint speciális része az atlétikának. Bár az emberek azt gondolják, hogy gyorsan futni mindenki tud, az igazán gyors futást nehezebb elsajátítani, mint közép- vagy hosszútávot relatív jól futni.
A sprinthez rengeteget kell iskolázni, gyakorolni, fejleszteni a mozgáskoordinációt, hogy kialakulhasson a jó futótechnika. Enélkül az emberek csak összevissza dobálnák a végtagjaikat, és az minden lenne, csak nem sprint.
A sprint tehát a futás teteje, csúcsa?
Valójában az. És egészen más alkatot követel meg, mint a hosszútávfutás. Nézzünk meg egy állati példát: ha a gepárd másfél percen belül nem kapja el az antilopot, fel is adja, míg a sakál vagy a farkas képes órákon át üldözni az áldozatát.
Az ön esetében mit jelent egy hosszabb edzés?
Körülbelül két kilométert. De azt sem futom, hanem sasszézásokból, komplex mozgásokból áll. Nem mérjük, hogy egy héten hány kilométert futok, mert az én esetemben ez teljesen mellékes, hiszen nem a mennyiség, a minőség a fontos. Én talán öt kilométert sem tudnék lekocogni – bevallom, egy kilométerig el tudok menni, de aztán már nem esik jól a futás.
(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 márciusában.)