Ahogy azt már korábban írtam, az idén minőségi edzéseket szeretnék végezni, mind a fitnesz, mind a futás terén. Úgy érzem, olyan szintre értem, amelyen vagy megragadok, és lassan unalmas lesz, vagy új célokat tűzök ki, új kihívásokkal. Éppen ezért egy ideje személyi edzőhöz járok, s kiderült, még mindig vannak olyan izmaim (khm...), amelyek nem szakadtak meg a melóban eddig – na de most már igen! Emellett a futásnál kipróbáltam az edzéstervalapú felkészülést. Csontos Imrét választottam a kihívásra, hogy gyorsabb futót faragjon belőlem.
Nos, már egy hónap után látványos változás állt be a tempómban, egyik ámulatból esem a másikba, hogy milyen idővel tudok lefutni egy-egy kilométert.
Éppen ezért úgy döntöttem, további bizalmat szavazok „Csontinak”, és az Ultrabalatonra az ő edzésterve alapján készülök. Egyedül a hegyeim hiányoznak és a terepezés, de ezt a problémát majd orvosolom valahogy. Mindenesetre nagyon élvezem a profi edzéseket, és érzem, hogy fejlődöm.
A héten csatlakozik a blogszemléhez „A futóbolond” nicknévvel publikáló Kremlicza Levente erőnléti edző, sporttáplálkozási tanácsadó – fogadjátok szeretettel a rövid be- és megjegyzéseit itt, a blogszemlében!
A szerző – Marcsinkó Péter – a Bodri Trail 2019-ről ír, ez volt az első trailversenye, amelyen rengeteg tapasztalatot gyűjtött, de ez is volt a célja. A távokat a versenyen egyedülálló módon nevezik el: S (kisfröccs), M (nagyfröccs), L (hosszúlépés); a futóblogger a nagyfröccsöt teljesítette, azaz 30 kilométert, 708 méter szintemelkedéssel. Mosolyogva olvastam, ahogyan toporgott a rajt előtt, s próbált „első bálozóként” beilleszkedni a trailesek táborába. Az írás egyik legjobb része viszont nekem az, amikor a futóruhákat próbálta összerakni, hogy miben fusson a februári télben: ahogy tesztelte a többieket, a rutinosakat, végül sokkal kevesebb cuccot vett fel, mint amit elsőre összekészített, s elvitt magával a versenyre.
A bejegyzésben arról olvashatunk, mennyire veszélyes tud lenni az úttesten történő futás, sajnos még abban az esetben is, ha egy kisebb társaság „csapatja”, fejlámpával és egyéb világítós kütyükkel. Vigyázzatok magatokra, mert bárki is a hibás, egyértelmű, hogy mi, futók jöhetünk ki rosszabbul a hasonló szituációkból.
Evetovics-Balla Hajnalka (Haanchee) cikkében egy kutatás eredményéről olvashatunk, amely azt boncolgatja, hogy mi motivál egy ultrafutót.
Kiderült, hogy az ötven kilométer felett teljesítők és a kisebb távokat futók motivációja között jelentős különbség van.
S nemcsak ebben van némi „szakadék”, az életkor összehasonlításában is érdekes adatok jöttek ki. Remek honlap, remek cikkekkel – érdemes átböngészni!
Őry István blogbejegyzése a futóóra-választással kapcsolatos: mennyire fontos a drága, mindent mérő és mutató óra, vagy mennyire elég a középkategóriás, ötvenezer forintos kütyü? Ígérete szerint ez a poszt folytatódik még, amikor majd konkrét típusokat hasonlít össze, míg ez a cikk általános elmélkedés az óraválasztással, de inkább a futáshoz való hozzáállással kapcsolatban.
Őry Istvánnak tökéletesen igaza van abban, hogy a hobbifutónak bőven elég az egyszerűbb óra, ami mutatja a pulzust, a megtett távot, az időt, az átlagsebességet; sokan ugyanis sem az edzésfelépítés, sem az elemzések során nem tudnak megfelelő hatékonysággal eligazodni a hiper-szuper órák által kínált adathalmazban.
A cikk szakmai vitát is generált, úgyhogy érdemes ránézni a honlapra, a Facebook-oldalra és így persze a cikkre is, mert pró és kontra vannak megfontolásra érdemes tanulságai.
Hozzáteszem, én az egyszerű futóóra mellett tettem le a voksomat (Polar M200), több adattal nem is szeretnék foglalkozni, mint amennyit egy pillantással lereagálhatok edzés közben. Szerintem ennyi tökéletesen elég a futás elemzéséhez, az edzések levezényléséhez – hiszen a lényeg nem más, mint az, hogy fussunk, fussunk és fussunk!
Vasárnap indulok az idei első versenyemen, a Vértes Terepmaraton 50-es távján, így most a versenyt megelőző napokról írok egy kicsit, abban bízva, hogy a példám bejöhet más, szintén hosszútávú trailversenyre készülő sorstársnak is. A verseny előtti hét a lázas izgalom, a hatalmas zabálások és a maratoni nyújtások ideje. Jómagam ilyenkor – természetesen – kiemelten figyelek a táplálkozásra, több szénhidrátot, rostot viszek be, több vizet iszok, és jobban figyelek a megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásra, különösen a magnéziumra, kalciumra és káliumra. Igyekszem legalább napi hét-nyolc órát aludni, váltott vizes zuhanyokat veszek, és próbálok kevésbé stresszelni. A hét elején futok egy rövid tempósat, majd két-három nappal a verseny előtt egy nagyon rövid lassú átmozgatót sok futóiskolával. Az erősítő mozgások során több statikus gyakorlatot végzek, csökkentem a magas intenzitású edzéseket, az egész időszak a pihenésé, a feltöltődésé. Sokkal többet nyújtok, mint általában, elmegyek jógára vagy masszőrhöz, és többször végzek talptornát. Persze a hengerezés sem maradhat el, ahogy a dinamikus lazítások sem. Információmániásként próbálok minél több adatot begyűjteni az időjárásról, útvonalról és általában mindenről, miközben többször átnézem a frissítési tervem, mert tapasztalataim szerint ezen sok múlhat a versenyen. A mentális felkészülésre is bőségesen rászánom az időt, hisz a hosszú versenyen majdnem minden fejben dől el. Nekem az opera, a könnyű bringázás, valamint a céljaim többszöri átgondolása szokott segíteni.