csupasport bannerhátsófüves banner

Vigyázat, emberevő harcsa!

Vágólapra másolva!
2019.02.04. 10:25
null
Harcsából sosem lehet elég nagyot kifogni. A horgászok a világ minden pontján igyekeznek minél hatalmasabb példányt zsákmányolni, és az elmúlt években, bizony, olyan is horogra akadt, amelyik egészben le tudna nyelni egy embert.

Túl vagyunk az esztendő első hónapján, igazán nagy méretű harcsa azonban még nem akadt horogra. Persze az esztendő ezen időszakában pokolian nehéz megakasztani a hatalmas bajuszosokat, így hát felelevenítettük a közelmúlt egyik legnagyobb fogását.

Sokan mondják, a Ferrari csúcskategória. Igaz ez a horgászatban is. Egy észak-olaszországi horgász, bizonyos Dino Ferrari 2015-ben akkora harcsát akasztott meg, hogy azóta is legenda az országban. A képek, a fogás története – kis túlzással – bejárta az egész világot, bulvárlapok, szaklapok foglalkoztak vele. A „csöppség” több mint 130 kilogrammot nyomott, honnan máshonnan, mint a Pó folyóból fogták ki. A fárasztás mindössze negyven percig tartott, előbb csónakból, majd a partról próbálták kifogni.

A hatalmas harcsa fárasztása mindössze negyven percet vett igénybe

Miután a partra vonszolták, a horgász is sokkos állapotba került: a hal akkora volt, hogy őt magát is könnyedén lenyelhette volna... Nem csoda, hogy az olasz újságok a Pó folyó szörnyeként emlegették hosszú ideig.

„Sok harcsát fogtam már, de ekkorát sosem – nyilatkozta akkor Dino Ferrari. – Több kutatást is olvastam erről a halfajról, becslésem szerint harmincéves is elmúlhatott az általam kifogott óriás. Ha abból indulok ki, hogy a fényképek elkészülte után visszaengedtük a vízbe, és még minimum húsz évig élhet, el tudom képzelni, mekkorára nőhet még. A gyerekeimet mindenesetre nem szívesen engedem majd a vízbe a folyó ezen szakaszán.”

Jó hír a lelkes magyar horgászoknak, hogy a halat 2015. február végén zsákmányolták, azaz hamarosan idehaza is beindulhat a fogás, és egyre-másra kerülhetnek horogra a harcsák.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Cseh csapatok állhattak dobogóra a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán

Egyéb egyéni
2025.04.19. 18:11

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája

Egyéb egyéni
2025.04.14. 16:40

Horgászat: százötven kilogramm hal akadt horogra az idei Média Kupán

Egyéb egyéni
2023.08.27. 10:58

Horgászat: a világ minden tájáról érkeznek az egyik legnagyobb szakmai kiállításra

Egyéb egyéni
2023.06.16. 15:22

Futódressz a jelmez alatt – Csőre Gábor és a sport

Egyéb egyéni
2021.01.28. 16:08

Endre bá fogásai – Anger Zsolt és a sport

Egyéb egyéni
2020.12.21. 16:19

Sportlövészet: miért nem lett futballista Péni Istvánból?

Egyéb egyéni
2020.08.27. 15:31

Sportlövészet – Péni Istvánt egy sérülés akadályozta meg abban, hogy futballista legyen

NSO Tv Egyéni sportok
2020.08.27. 15:29
Ezek is érdekelhetik