Űrhajós lenne a terepultrás bajnok

Courtney Dauwalter február közepén lesz 34 éves, az Egyesült Államok női 24 órás csapatának tagja: szenvedélye a terepultra, minél hosszabb, minél extrémebb, annál jobb. Sorra dönti a rekordokat, és hozza az első helyeket. A teljesség igénye nélkül abszolút női első lett a Tahoe 200 Mile Endurance Runon, a Western States 100 Mile Endurance Runon, Japánban a Fudzsi Ultratrailen, korábban a Szucsou Tajpej 24 órás versenyen. De a listát sokáig folytathatnánk , hiszen 2011 óta vesz részt ultrákon, és 2013 óta szinte sorra nyeri a versenyeket. A külföldi klasszisok közül ezúttal ő válaszolt a Csupasport kérdéseire.

Mondhatjuk, egész életedben futottál. Mikor döntöttél úgy, hogy belevágsz az extrém terhelést jelentő terepultrába?

Amikor az iskolát befejeztem, megmaradt az a szokásom, hogy kimentem kicsit az útra futni a mozgás miatt. Úgy döntöttem, hogy maratonit futok aszfalton, és ez felkeltette az érdeklődésemet a hosszú távok iránt. Volt egy 50 kilométeres terepverseny az otthonom közelében, amelyen elindultam. A többi már történelem. Imádtam terepen futni. Imádtam az egész napot kint tölteni, és nagyon szerettem a terepfutók közösségét.

Azóta csak azon gondolkozom: mi mást lehetne még kipróbálni, mennyivel juthatok még messzebb? Így egyre hosszabb és nehezebb versenyekre nevezek be, és keresem a keményebb kihívásokat.

Most nincs edzőm, de amíg iskolás voltam, remek edzőim voltak, akik megtanítottak a hatékony tréning alapjaira. A csapattársak pedig megtanítottak arra, miként érezzem jól magam, miközben a célom elérésén dolgozom. Most magamat edzem, éppen úgy, ahogy érzem magam. Ebben persze rengeteg a próbálgatás és a hiba is.

Milyen módszert követsz?

A mindennapokban nem tudom, hogy meddig vagy merre fogok futni. Általában elindulok otthonról, és menet közben eldöntöm, hogy melyik irányba megyek. Szeretek a testemre hallgatni, szeretek az érzéseim szerint edzeni. Néha jóval több mérföldet teszek meg, mint amennyit eredetileg gondoltam, de van olyan is, amikor egyetlen mérföld után megfordulok és hazafutok. Körülbelül kettő–négy órát edzek naponta.

Melyik versenyt élvezted a legjobban?

Arra vagyok a legbüszkébb, ahogy a feladott 100 mérföldes versenyemtől eljutottam az első teljesített 100 mérföldig. Amikor elindultam az elsőn, az nagy hiba volt: megpróbáltam, de 55 mérföldnél ki kellett szállnom. A verseny alatt azt gondoltam, hogy nem leszek rá képes, és ez a táv sok nekem.

Nagyon sokat tanultam ebből az esetből, mindenekelőtt azt, hogy mentálisan erősnek kell maradnom a fizikai holtpontokon is. Később ráébredtem, hogy képes vagyok rá, és meg kell újra próbálnom. A következő évben sikerült is teljesítenem a 100 mérföldet.

Azért hordom ezeket, mert kényelmesebbnek találom őket, mint a szokásos futócuccokat. Már kisgyerekként is ilyen voltam. Semmiféle története nincs, pusztán a kényelmi szempontok.

Egy interjúban mesélted, hogy egy egyszerű órával futsz, amin egy csak stopper van. Hogyan tudsz így fejlődni?

Összhangban vagyok a testemmel, a figyelmemet a futásba fektetett erőfeszítés mennyiségére összpontosítom. A tempó kevésbé érdekel.

Követsz valami különleges étrendet?

Nem! Semmit sem tagadok meg a testemtől. Szeretem a nachost, a pizzát, a burritót, a cukorkákat, a gabonaféléket és a sört is!

Fizikatanár vagy – könnyű beosztani az idődet?

Most már könnyebb, hiszen nemrég feladtam a tanári állásomat. Jelenleg kizárólag futok, hogy megtapasztaljam, mire vagyok képes, ha több energiát és időt fektetek az edzésbe és a versenyzésbe.

Mik a legnagyobb álmaid a futókarrieredben?

Új helyekre szeretnék eljutni, és szeretnék emberekkel megismerkedni az egész világból. Szeretnék egyre keményebben edzeni, messzebb futni, gyorsabbnak lenni. Még nincs eldöntve minden 2019-re, de az biztos, hogy lesznek olyan versenyeim, ahol még nem jártam. Szeretem a 100 mérföldnél hosszabb távokat, tehát sok ilyen lesz a versenynaptáramban!