csupasport bannerhátsófüves banner

Maratonikat fut a vízért

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 08:47
null
Az ausztrál Mina Guli szokatlan vállalást tett: száz maratonit akar futni száz nap alatt. A missziója azt a célt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára.

A RunningDry mozgalma napról napra ismertebb, a szerveződés az első maratoniját New Yorkban futotta és az utolsót is ott teljesíti majd. A negyvennyolc éves Mina Guli hazájában az egyik legbefolyásosabb nők egyike, de a Fortune Magazin világszerte is a világ ötven legnagyszerűbb vezetője közé választotta. A hölgy a Thirst (Szomjúság) cég tulajdonosa, ezen kívül a Reebok és a Colgate nagykövete, míg életfeladatául a víz megmentését tűzte ki célul, és mindent megtesz azért, hogy megóvja vizeinket. Ezért találta ki azt is, hogy száz nap alatt száz maratonit teljesít, ugyqanis szeretne rávilágítani arra, hogy a víz védelme mennyire fontos, s ha most elkezdjük a szigorú védelmét, már akkor is elkéstünk.

„Valójában nem szeretek futni, a sport és a kocogás nem természetes a számomra, de el akarok menni azokra a helyekre, ahol már most vízhiány van és el akarom mondani a világnak az ő történetüket.”

Mina Guli egészen a hatvankettedik maratonig bírta, Dél-Afrikában, ahol már óriási mértékű a vízhiány, kénytelen volt időlegesen feladni a misszióját. Jobb lábában ugyanis fáradásos törés keletkezett. Már épp fel akarta adni a száznapos kihívást, amikor a rajongói jelentkeztek, lefutották helyette a távot, több napon át.

A fájdalom nem kímélte...

Most hazatért Ausztráliába, ott is helyette futnak a lelkes hívek, majd újra országhatárokon kívülre helyeződik a RunningDry futómozgalma.

A zárásra februárban 11-én, New Yorkban kerül sor, Mina Guli reméli, hogy addigra ő is vissza tud térni a futáshoz.

Legfrissebb hírek

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
10 órája

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
Tegnap, 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52

Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

Csupasport
2025.10.08. 16:08

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
2025.10.05. 17:00
Ezek is érdekelhetik