Falmászás: folyamatos flow-élmény

Vágólapra másolva!
2018.12.16. 17:39
A falmászók egy része nemcsak beltéren, hanem szabadban is mászik, számukra például egy via ferrata túra szinte gyerekjáték – ezekről is szó lesz a sportággal foglalkozó sorozatunk aktuális részében.

Minek nevezzelek? – citálhatnánk Petőfi Sándor versét a falmászás kapcsán, hiszen mint azt Bubb Ferenc, a Testnevelési Egyetemen tanító szakember elmondta, noha a magyar nyelvben a fal- és a sziklamászás szavak honosodtak meg a bel-, illetve a kültér kapcsán, valójában mindkettő falmászás, csak van benti és kinti mászás.

Bubb Ferenc annak kapcsán indította ezzel a beszélgetést, hogy arról faggattuk, milyen különbség vagy éppen hasonlóság van a bel- és a kültéri mászás között. „Akik a köteles mászást űzik a termekben, ott nagyjából ötven százalék azoknak az aránya, akik szabadban is másznak, a kettő között abból a szempontból nincs nagy különbség, hogy hasonlóak a mozdulatok – tudtuk meg Bubb Ferenctől. – Nyilván szabadtéren veszélyesebb lehet, de megfelelő biztosítással ezzel sincs gond. Ami pedig a boulderezőket illeti, náluk kisebb az arány, azonban ott is találunk olyanokat, akik szabadtéren is másznak.”

Ha sziklára akarunk mászni, a legfontosabb a megfelelő biztosítás, illetve számítsunk rá, hogy nehezebb dolgunk lesz. A termekben ugyanis jól látható színes fogások vannak, míg a sziklákon nekünk kell rájönni, hogy hová tegyük a kezünket, lábunkat, az a sziklarész mennyire stabil, és hogyan tudunk onnan tovább mászni – szóval komplexebb lesz a feladat, s emiatt nagyobb a kihívás. Viszont ha egy kicsit másik irányból nézzük a szabadtéri falmászást, akkor például egy rutinos mászó számára egy via ferrata túra szinte gyerekjáték lesz, hiszen ennél nehezebb feladatokat kell rendre megoldani a sziklákon (illetve a műfalon). Azért érdemes óvatosnak lenni, főleg a nem mászó túrázóknak.

A via ferrata túráknál ugyanis az eséstényező jóval magasabb, mint a sziklamászásnál. Az eséstényező az esés magasságának és az esést elnyelő kötél hosszának a hányadosa. És mivel ezeken a túrákon a nagyobb eséssel csak rövidebb kötél áll „szemben”, és annak kell(ene) elnyelnie az esés energiáját, ez gerincsérüléshez vezethet, illetve esés közben is sérülhetünk, amikor beleütközünk a különböző kövekbe.

Ettől függetlenül hangsúlyozzuk, a mászás vagy éppen a via ferrata remek kikapcsolódás, csak ajánlatos körültekintőnek lenni – ahogy Bubb Ferenc kiemelte, a mászásnál gyakorlatilag minden sikeres mozgássor megadja a flow-élményt, azaz rögtön örömünket tudjuk lelni a mászásban.

Ötkarikás lendület
Bubb Ferencet arról is kérdeztük, milyen változásokat hozhat a mászásban, hogy a sportág felkerült az olimpia műsorára. A szakember szerint ez további lendületet, népszerűséget hozhat, akár a termek száma is növekedhet, s ami még fontosabb, a szponzorok számára is vonzóbb lesz – s ha növekedik a sportág támogatása, az sokat segít a fejlődésében. Például a tudományos szegmensben, hiszen ezen a területen még gyerekcipőben jár a sportág, egyelőre kevés a kutatási eredmény, a szakkönyv – ha ezek száma növekszik, az is nagy lendületet adhat, elősegítve a sportág fejlődését.

Legfrissebb hírek

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Csupasport
2023.10.24. 21:25

A kütyümánia összekötése a sporttal: a tanulásban is segíthet a falmászás

Csupasport
2023.09.06. 10:45

Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből

Csupasport
2023.08.23. 09:33

Életveszélyes sziklaút az iskolába, amelyre nem szívesen engednénk el a gyereket

Csupasport
2023.06.19. 13:35

Péntek estétől jöhet a Mozgás Éjszakája!

Csupasport
2023.06.15. 10:03

Mi vonzza a hegymászókat? A választ megadhatja a via ferrata!

Csupasport
2023.05.16. 14:29

Adrenalinfröccs: segítség a gyógyulásban

Csupasport
2023.04.01. 15:02
Ezek is érdekelhetik