csupasport bannerhátsófüves banner

Ettől ilyen bomba nő Wozniacki

P.N. P.N.P.N. P.N.
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 12:22
null
Olykor lefut egy maratonit, imád bokszolni, és hibátlanul néz ki. Caroline Wozniacki izmos testét tavaly megcsodálhatta a világ, amikor elvállalt egy meztelen fotósorozatot. Persze a dán teniszezőnek sem adják ingyen a bomba alakot.

Caroline Wozniacki felforrósította a levegőt, amikor tavaly az ESPN különszámában ruha nélkül, kezében egy teniszütővel fotózták. A világranglistán harmadik helyen álló sportoló keményen megdolgozik hibátlan testéért.

Wozniacki rengeteg tengerparti edzésnek köszönheti a kondiját, nagyon szeret a tengerparton futni és kerékpározni. Talán nem sokan tudják, de Wozniacki 2014-ben 3 és fél óra alatt lefutotta a New York-i maratonit.

„Rajta volt a bakancslistámon, hogy teljesítsem a maratonit – nyilatkozta korábban Wozniacki. – Ez volt a legnehezebb fizikai kihívás, amit valaha teljesítettem az életben.”

https://www.instagram.com/p/BV2KTISBYFE/

A futás mellett van egy másik nagy szenvedélye is, ez pedig a boksz.

Wozniacki edzésprogramjában évek óta szerepel az ökölvívás, ami kiváló állóképességet ad. Mellesleg a koordinációját, valamint a figyelmét, a koncentrációját is javítja, ami a teniszben is nagyon fontos.

Wozniackitól egyszer megkérdezték, hogy melyik testrészére a legbüszkébb. Azt felelte, nagyon büszke arra, hogy izmos, erős, leginkább a core-izomzatával elégedett. Caroline biztos abban is, hogy ha egyszer abbahagyja a teniszt, nem áll le a sporttal, mert szeretne egészségesen élni. Máskülönben van egy nagy terve is: a maratoni mellett triatlonversenyen is akar indulni.


Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

Rendkívüli közgyűlésen szavaz a bokszszövetség a World Boxinghoz csatlakozásról

Ökölvívás
2025.01.16. 18:34
Ezek is érdekelhetik