Fontosabb események a 48. héten!

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 10:36
null
Bár a Mikulás csak december első hetében érkezik, hétvégén megkezdődik az eseményre szervezett futóversenyek sorozata. Jelmezben vagy nélküle, de több helyszínen is lehet indulni.

Futás

December 1., szombat – Kecskemét

A Domb-futás versenysorozat idei hetedik megméretése a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A verseny útvonala a vízparttól legalább kétméteres távolságban vezet, a tavakat jobban megközelíteni tilos. Rövid- és hosszútávra is lehet jelentkezni.

 

Futás

December 1., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten, kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

Futás

December 2., vasárnap – Budapest

A sportolni vágyók ötödik alkalommal ölthetnek magukra Mikulás-jelmezt, és 2300 méteren tehetik próbára erejüket. A gyerekeket vagy a nagyszülőket sem érdemes otthon hagyni, ők ugyanis részt vehetnek a 700 méteres családi futamon.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Márianosztra

Börzsönyi Mikulás 25/20/15/10 – A túra napján Szob és Márianosztra között Mikulás-vonat közlekedik, amelyre a nevezési díjon felül 800 forintért lehet jegyet váltani. A túra napján azonban már csak az üresen maradt helyekre vásárolható különvonati jegy.

 

A csípősebb időjárás ellenére akad még néhány szabadtéri program decemberben is.

 

Horgászat

December 2., vasárnap – Dunavarsány

Érdemes igyekezni a nevezéssel, mert legfeljebb 84 horgász indulhat a megszokottan a Moby Dick-horgásztónál rendezendő Mikulás-kupán. Nevezési díj 7000 forint, értékelhető halak: ponty, amur, kárász, keszeg.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Budapest

A Szépjuhászné gyermekvasút-állomástól 13 vagy 20 kilométeres túrára lehet vállalkozni. Rajt 8 órától, szintidő nincs, de mindkét esetben 16 óráig kötelező visszaérkezni a starthelyre.

 

Futás

December 2., vasárnap – Lókút

A tervek szerint a tavalyi útvonalon rendezik meg a lókúti futóversenyt a volt kocsmánál. A gyermekek futama mellett a nők 10, a férfiak 20 kilométeren indulhatnak. Frissítés tea, víz, szaloncukor, alma és csokis keksz, míg a célban forró tea és házi finomságok várják a futókat.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Mátrafüred

Mikulás a Mátrában 11/20 – Család- és kutyabarát túra, amelyre meleg ruházattal kell készülni, sőt mivel korán sötétedik, biztonsági szempontból fejlámpa is szükséges. A célban meleg ital, szendvics, továbbá meglepetés várja a túrázókat.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Sopron

Extrém Burgenland-felkészítő – Ez a második felkészítő túra a januári Fertő tó-kerülő megméretése. A 30 kilométeres távot a megjelentek közösen teszik meg. 8, 11, valamint 22 kilométernél „kiszállási” lehetőséget biztosítanak a tómalmi, a fertőrákosi és a balfi buszmegállónál.

 

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt

Csupasport
2025.06.16. 17:05

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57
Ezek is érdekelhetik