Sósivatagi álmodozás a jégkockákról

Nem győzzük elégszer leírni: Chilében fantasztikus futóverseny és -kaland részese a klasszis ultrafutó, a háromszoros Spartathlon-győztes Lubics Szilvia. A 4Deserts-sorozathoz tartozó Atacama-crossingon a sivatagi futók már a harmadik etapot is maguk mögött hagyták, azaz nagyjából a felénél tart a nem mindennapi kihívás – a történtekről ismét Lubics Szilvia Facebook-oldalán számolt be Lubics György.

A nagyszerű versenynaplóból kiderül, hogy a keddi etap távja 39 kilométer volt, s a szervezők leírása szerint az egyik legkeményebb szakasz. Az előző napokhoz mérten kevesebb volt a szintemelkedés és -csökkenés, de a talajviszonyok nagyon nehézzé tették a futást, mert a sósivatagos rész olyan terület, mintha fagyott brokkolikon kellene lépkedniük a futóknak, ugyanakkor sok homokos, dűnés rész is próbára tesz. Az útvonal elég közel vezetett San Pedro de Atacamához, ahol Lubics Szilvia a verseny előtti napokat töltötte, és futott is párszor. Az Atacama-crossing honlapján sok információ olvasható, ám a kommunikáció akadozik – ugyanakkor Szilvi levele „szokás szerint” hajnali fél háromkor landolt férje virtuális postaládájában.

„Éjjel nagyon hideg volt, de azért aludtam. Nem tudom, de talán most volt a leghidegebb éjszaka – vagy csak fáradok, és annak érzem. Mindenesetre jó, hogy hoztam magammal plusz vastag ruhát, amiben alszom, még ha végig is kell cipelnem az úton.”

Szilvi éjjelre elvitte magával a legvastagabb téli futónadrágját, pizsama helyett egy hosszú vékony, valamint egy vagy két hosszú vastag futópólót ölt magára, van nála széldzseki, egy melegítő bélés, plusz a hálózsák, amelynek felső része olyan, mint egy téli kabát.
Napközben 43 Celsius-fok volt, a „megszokott” hűtés és jegelés nélkül durva is a meleg, és ahogy Szilvi írta, amikor már órák óta menta napon, és kezdett elbódulni, jégkockákról álmodozott.

 

 

„A mai nap futás szempontjából is nagyon kemény volt, az első szakaszon (kb. 14 km) még rendesen haladtam, de aztán jött a sósivatag, kb. 10 km. Csak gyalogolni lehetett, így sem volt egyszerű.

Minden lépést meg kellett fontolnom, nehogy kimenjen a bokám. Utána homok és szikla felváltva, majd kb. 5 km bazi nagy dűnékre föl-le. Az utolsó szakaszon egy dél-afrikai sráccal mentünk, ami jó volt, mert nem mindenhol látszottak a zászlócskák, amelyekkel az utat jelzik – én meg nem szerettem volna a szomszédos Bolíviában kikötni... A látvány hihetetlen, de a tegnapi flow nem jött, hiába másztam fel egy csomó dűnére. A hátam brutál mód kivan, úgy nézem, két körmömnek annyi, plusz egy kisebb vízhólyagom is lett.

Szóval adtam is, kaptam is. Igazságos ez a sport. Jó volt beérni a célba. A táborban már mindenki fáradt és büdös, de alapvetően élvezzük.”

Szerdán hosszú nap lesz, sok só – szorítsatok! Egyébként a lábam teljesen jó izomzatilag, a gond csak a vállam és a hátam. A vállamhoz, ha hozzáérek is fáj, pedig le van ragasztva. Ez ilyen szakma 😉 ”

 

 

Lubics György az utolsó mondathoz kommentárt is fűzött:.

„Azt hiszem, ezt az utolsó félmondatot nekem szánta Szilvi, mert a Badwateren ezzel a nem túl szerencsés mondattal próbáltam »biztatni«, amikor nagyon kivolt – amit már el is felejtettünk volna, ha nem látjuk újra a »Halálvölgy«-ben. Azóta is sokszor a fejemhez vágta, milyen »empatikus« voltam akkor.”

Lubics Szilvia végül 7:22 óra alatt teljesítette a keddi szakaszt, ezzel a harmadik etapban hetedik lett a női mezőnyben, és három nap után az összesített versenyben szintén a hetedik helyen áll.