Séta a világbajnokkal

Roska EmeseRoska Emese
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 18:13
Kisteleki Dóra világbajnok vízilabdázó a szívbeteg kisgyermekekkel és hozzátartozóikkal tart a SPAR Budapest Maraton szombati FODISZ Esélyegyenlőség 500 méteres futamán.

Már csak hármat kell aludni, és elkezdődik az év legfontosabb szabadidősport-eseményeinek egyike, a SPAR Budapest Maraton. Vasárnap a maratonistáké a terep, szombaton viszont a rövidebb távok mellett megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot is. A BSI és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport-szövetsége által szervezett eseményre még sosem neveztek – nagyjából – 500-an. A futamhoz az idén is csatlakoznak „A szív bajnokai”, azaz szívbeteg kisgyermekek és hozzátartozóik, akiket neves sportolók kísérnek el. Többek között társul hozzájuk Szabó Szilvia világ- és Európa-bajnok kajakos, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó és a pályafutását májusban befejező Kisteleki Dóra vb-aranyérmes vízilabdázó is.

„Először kerestek meg a szervezők, és egy pillanatig sem gondolkodtam – mondta Kisteleki Dóra. – Édesanya vagyok, így át tudom élni, bár elképzelni nem tudom, mit jelent, ha valakinek beteg a gyermeke. Ha kicsi örömöt is szerezhet nekik, hogy velük tart egy élsportoló, ebben az esetben én, akkor mindig ott leszek. Nemrég egy budapesti, harmadik kerületi iskolában voltam éremátadó Down-kóros gyermekek atlétikai versenyén, és elképesztő élmény volt, amikor az első helyezett odament a másodikhoz, és elnézést kért, amiért legyőzte. Sokat lehet tanulni az ilyen erős gyerekektől.”

A korábbi vízilabdázónak még a hangja is másként cseng, ahogyan a szombati eseményről beszél, érezhető, valóban szívügye, hogy jelenlétével támogassa a szívproblémával küzdő gyermekeket és hozzátartozóikat a SPAR Budapest Maratonon.

 

Kisteleki Dóra (jobbra) egykor a medencében töltötte a napjait, most gyermekeknek segít

 

A tervek szerint Kisteleki Dóra és élsportoló társai elkísérik a gyerekeket és a hozzátartozókat az 500 méteres távon. Az élvonalbeli vízilabdázással májusban, a Ferencvárosban felhagyó játékosnak persze ez a táv nem okoz gondot, mivel továbbra is rendszeresen mozog.

„Májusban úgy gondoltam, sokáig nem megyek uszodába, ami gyakorlatilag meg is valósult, elvégre egy alkalmat leszámítva eddig nem jártam ott. Ugyanakkor szinten tartom magam, a szervezetemnek hetente háromszor szüksége van a mozgásra. Általában kondizom, de futni is szoktam, és a jógát is beépítettem a mindennapokba. A vízilabda befejezése után szinte elvonási tünetek jelentkeztek a mozgás iránt, de a kondizás megoldást jelentett.”

Most viszont megszakítja az „uszodacsendet”, hiszen a III. Kerületi TVE-ben – a korábbi válogatottbeli társakkal, Drávucz Ritával, Pelle Anikóval, Horváth Patríciával – szerepel majd a másodosztályban.

A heti két edzés mellett azonban mindig lesz ideje olyan kedves meghívásoknak eleget tenni, mint amilyen a SPAR Budapest Maraton.

Futás műlábbal
A Suhanj! Alapítvány sportolója Lukoviczki Réka, azaz a RobotGirl, aki négy évvel ezelőtt, baleseti sérülés után kezdett új életet. Futásra fejlesztett speciális műlábbal indul szombaton, így átélheti, milyen valódi futóverseny részesének lenni.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik