csupasport banner

Negyven perc alatt a hegytetőre

Vágólapra másolva!
2018.10.20. 17:31
null
Véget ért a Garmin Skyrun-versenysorozat utolsó állomása is, amelyet szombaton a Szépjuhásznétól indulva rendeztek meg. A leggyorsabban Pintér Ádám teljesítette a nyolc kilométeres távot, a legjobb női versenyző Gyulavári Kata lett.

Közzétették a Garmin Skyrun Kilátó-verseny szombati állomásának eredményeit. A kicsinek mondható, csupán nyolc kilométeres táv csalóka, mivel az útvonal végig hegynek felfelé vezetett, a Szépjuhásznétól az Erzsébet-kilátóig tartó táv igazi erőpróba. Nem véletlen, hogy az első két legjobb idő éppen csak befért 40 perc alá.

A Kilátó-Trailt (8 km) összesítésben Pintér Ádám nyerte meg 39:15-ös idővel, a második helyezett Nedjalkov Balázs lett 39:31-et futva, azaz tizenhat másodperccel lemaradva tőle. A dobogó legalsó foka Pauman Dánielé 41:11-gyel.

A nőknél Gyulavári Kata végzett az élen, az általa futott 45:19 összesítésben a 11. helyhez elegendő. A női mezőny további dobogósai: Székely Réka (46:42) és Berényi Ildikó (48:31).

A verseny kisebb távjának eredményei ide kattintva érhetőek el.

Legfrissebb hírek

Kubasi János célja kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra

Atlétika
2025.08.06. 11:42

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
2025.08.02. 10:45

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21
Ezek is érdekelhetik