Ivan Cudin: Aszfaltszaggató vagyok!

A 43 éves olasz futó, Ivan Cudin 2001 óta versenyez, 100 kilométeren és 24 órás versenyeken is figyelemre méltó eredményeket ért el, 24 órás Európa-bajnok, illetve Sparthatlon-győztes 2010-ben, 2011-ben és 2014-ben. Azaz, mondhatjuk nyugodtan, nagyszerű ultrafutó.

Olvastam, hogy focizott eleinte, amit egy sérülés miatt abbahagyott, majd évekkel később elkezdett futni az egészsége miatt. Nehéz volt?

Igen. Gyerekkoromban kezdtem el focizni, és tizennyolc éves koromig folytattam, majd a sérült térdem miatt abbahagytam. Néhány évvel később az orvos magas vérnyomást állapított meg, és sportolást javasolt. A városunk parkjában kezdtem futni: tíz kilométer teljesítése is nagyon a nehezemre esett eleinte, fáslival a térdemen futottam, de így is fájt. Aztán a harmadik térdműtét után szerencsére elmúltak a fájdalmaim.

Miért lett futó, és éppen ultrafutó?

Huszonnégy éves voltam, amikor elkezdtem futni a közeli falvakban is. Az első hivatalos versenyem száz kilométeres volt, amire egy hetvenéves úr sarkallt, aki már tizenötödszörre nevezett rá. Nem voltam felkészülve, de sok nehézség árán sikerült befejeznem a versenyt.

Akkor értettem meg, hogy egy ultraverseny sikeres teljesítése a sok-sok fáradtság után megfizethetetlen, ezért nem is hagytam abba többé a versenyzést. Igaz, csak három évvel később kezdtem el módszeresen edzeni.

A Spartathlonon imádom az útvonalat, a kedvességet, amit útközben tapasztalok, na meg azt az érzést, hogy a „történelemben” futok. A Soochow/Taipei huszonnégy órás verseny, látszólag unalmas, ám egyetemisták szervezik, s rendkívül barátságos hangulatot teremtenek, ami mindvégig érezhető. Minden alkalommal nagyon szép, feledhetetlen emlékekkel távozom ezekről a rendezvényekről.

Hallottam, hogy rendez jótékonysági eseményeket is.

Gyerekkorom óta tagja vagyok egy egyesületnek, amelynek célja, hogy a különböző képességű gyerekek integrációját segítse a társadalomba. lehetővé téve számukra, hogy ugyanolyan lehetőségekkel induljanak, mint a nem hátrányos helyzetű vagy képességű gyerekek. Tavaly támadt az ötletem, hogy olyan futóversenyt rendezek, ami egy helyi kórház gyermekonkológiai részlegét hivatott támogatni. A táv útvonala a kórházból indul, hogy közelről érzékelhető legyen azoknak a sorsa, akik egy sokkal keményebb kihívásban kénytelenek részt venni. Ez a verseny mindenki számára nyitott: tavaly ezerötszáz induló volt, és hétezer eurót sikerült adományozni. November elején lesz a verseny, idén felajánljuk a kezelés alatt álló gyerekeknek, hogy helikopteren tehetnek egy kört.

Vannak magyar kapcsolatai, barátai? Indult az Ultrabalatonon, a Futás a koraszülöttekért versenyen. Honnan szerzett tudomást ezekről?

Különleges a kapcsolatom Magyarországgal, sokat voltam önöknél, és legalább évente egyszer eljövök.

Nem olasz egyesülethez tartozom, hanem a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók tagja vagyok. Sok magyar barátom van, a legkedvesebb köztük Bérces Edit.

Régen segítő nélkül futott, a következő években mire számíthatunk?

Az elmúlt két évben sérülés miatt kevesebb hosszabb versenyen tudtam indulni, de most, hogy lassan jobban vagyok, remélem, ismét készülhetek ultratávokra – bár még semmit nem terveztem konkrétan. Az első években valóban segítők nélkül futottam, azt hiszem, azon kevesek között vagyok, aki Spartathlont is így nyerhetett, de az elmúlt hat évben mindig van valaki, aki ajánlkozik arra, hogy kövesse a versenyeimet. A segítők jelenléte biztosan csökkenti a frissítőpontokon töltött időt, ezen kívül időjárás-változás esetén van náluk váltóruha, és mentálisan segítenek, bátorítanak. Ennek ellenére fontos, hogy a futó végig tudatos maradjon, és maga kezelje a tempóját, a fájdalomtűrő-képességét, ő maga tartson ki azokban a nehéz pillanatokban, ami egy ultraversenyen adódik. A mélypontokra adott válaszreakción múlik az eredményes ultrafutás – ilyenkor a futó egyedül van.